Tanítónak vagy tanárnak tanuljak tovább?
Szeretnék segítséget kérni abban, hogy -e két hivatás közül melyiket válasszam.
Mindkettőt közel találom a szívemhez.
Ha tanító lennék Egerbe mennék, úgy hallottam jó ott a képzés, nagyon tetszik maga a város is. Azért tudnám elképzelni magam tanítónak, mert szeretem a gyerekeket, úgy gondolom, hogy a kis gyerekek jellemét lehet a legkönnyebben fejleszteni. Megtanítani őket az egészséges életmódra, a sportolás szeretetére, a helyesírásra és mi egymásra. Nagyon szeretem amivel foglalkoznak a tanítók. Szívesen tanítanék tesit, matekot, nyelvet és amire csak szükség van. Örömmel közvetíteném a magyar kultúrát. Szeretnék tenni a jobb jövőért, mert úgy érzem, hogy egyre rosszabbak a felnőttek. (Lásd szurikátás ügy és a számomra érthetetlen nagylétszámú két tábor) Egyetlen problémám a hivatással, hogy nem tudok énekelni, hamis vagyok. Attól tartok nem tudnék átmenni az alkalmasságin, elmennék ének tanárhoz természetesen, de nem tudom mennyit javítana a helyzetemen.
Szívesen lennék azonban tanár középiskolában is. Tanulhatnék Debrecenben, ahol nővérem is van, ez a város is nagyon tetszik. Középiskolásokat tanítanék. Biológia-kémia szakos tanár lennék. Azért szeretném ezt, hiszen úgy érzem jó vagyok ezekből a tárgyakból és szeretnék segíteni, tanítani, felkészíteni őket az érettségire. Segíteni őket abban, hogy találják meg a megfelelő útjukat. Bíztatni őket a tovább tanulásban. Büszke lennék magamra, ha -e két tárgyból tanár szakos diplomát kapnék.
Ha esetleg olvassa tanár az írásomat kíváncsi lennék az ők válaszukra is.
Igen tudom, hogy nehéz! Kémia része főleg a sok labor, számítások,.. meg úgy alapból a tárgy. Egyetemi szinten tudom, hogy a biológia is nehéz, nővérem abból szerzett Bsc-t.
Majd kiderül akkor. Erre még alszom párat !
Nem szeretnék biomérnök, sem vegyészmérnök lenni. Igen, tanítani szeretnék, ez minden vágyam.
Tudom, hogy milyen hosszú a képzés és az nem zavar. Ha elmennék biomérnöknek az három és fél év. Plusz az Msc, azzal már ugyanannyi idő alatt végeznék. A pénz nem tud motiválni arra, hogy olyat tanuljak amiben tudom, hogy nem lelném örömöm. Nővérem biológus, ő nagyon szereti, megtalálta azt a hivatást, amit szívvel-lélekkel végez. Általa kicsit belelátok a képzésbe, hogy milyenek az elhelyezkedési lehetőségek, hogy mit csinálnak, hogy milyen a fizétés. Azonban én még mindig tanítani szeretnék.
Igen, nehéz kérdés. Minden akkor derül ki, amikor csinálja az ember.
Gimiben fordított napokon sokszor tartottam órát az osztálytársaimnak. Én nagyon élveztem és látszott, hogy a többieket is érdekelte és figyeltek rám, de ugye ők ismertek engem.
Utolsó válaszoló, szerinted a tanítóknak nehezebbek az elhelyezkedési lehetőségei? Azt olvastam, hogy még mai napig sok a betöltetlen hely.
Az első válaszolók közt voltam, akinek az anyukája tanítónő. Ő egy kisvárosban tanít, és mindig mondja, hogy tőlük sorra mennek el tanítók a nagyobb városokba, és folytonos a tanárhiány, de ezt más ismerősei is mondják a kisebb városokból. Szóval a kisvárosokra mondhatom, hogy kellenek a tanítók, a nagyobb városokban nem tudom.
Amúgy jó elképzelni most még, hogy téged nem érdekel a pénz, de amikor ott leszel 1-2 gyerekkel, rosszabb esetben még az albérletet is fizetned kell, akkor nem ezt fogod mondani. :( Anyukám kb 25 éve tanít, és csak pár éve érte el a fizetése a nettó 200-at, ami valljuk be, elképesztően kevés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!