Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Hogyan döntöttétek el, hogy...

Hogyan döntöttétek el, hogy mit szeretnétek tanulni és mivel szeretnétek foglalkozni a jövőben?

Figyelt kérdés

Nekem sajnos ez elég nagy problémát okoz... Gimnáziumban tanultam reál tagozaton, amit nagyon szerettem, ugyanakkor mindig is érdekelt a művészet és a nyelvek, ezért a fakultáció választáskor már többször átvariáltam a dolgokat és végül az emelt angol, német és matek mellett kötöttem ki. Mindig is szorgalmas voltam és szerettem tanulni, még azokkal a tárgyakkal, tanagyag részekkel is szívesen foglalkoztam, amik kevésbé vonzottak, mert valahogyan motivált az, hogy új ismeretekre tehetek szert, illetve van bennem egyfajta versenyszellem is, ami miatt arra törekedtem, hogy minél jobban teljesítsek. Azt nem mondom, hogy mindenből jó voltam vagy minden jól ment, mert szerintem olyan nem létezik, hogy valakinek mindenhez van érzéke, de az tény, hogy minden tárgyból jó jegyeim voltak és az érettségim is ötös lett. Bár voltak olyan tantárgyak, amikből rendszeresen megdicsértek a tanárok vagy dicséretes ötös voltam és én is éreztem, hogy talán valamivel könnyebben megy, mint a többi vagy jobban rááll az agyam, de mégsem éreztem azt, hogy "igen, ezt szeretem, ezt nekem találták ki és nekem ezzel kell foglalkoznom". Szerintem semmiből sem vagyok kiemelkedően jó vagy kiemelkedően tehetséges és valahogyan nem is ragadott meg eléggé semmi, nem alakult ki bennem egy konkrét elképzelés vagy terv. Végül kiválasztottam egy szakot, felvettek, de elbizonytalanodtam és egyszerűen azt sem tudtam megmagyarázni, hogy miért azt választottam...logikus döntésnek tűnt, de valamiért mégsem éreztem úgy, hogy én valóban arra vágyom és idővel egyre több kétely merült fel bennem. Idén választottam egy másik szakot, amely már teljesen más területet képvisel, de ugyanezt érzem...Reál vagy humán, elméleti vagy inkább gyakorlatiasabb képzés, valahogyan mindig a másikat hiányolom és nem tudom, hogy hogyan találhatnám meg az egyensúlyt, nem tudom, hogy mi az, ami valóban én vagyok.


Van bármi tanácsotok esetleg saját tapasztalatok vagy bármi egyéb?


2018. máj. 13. 23:51
 1/5 anonim válasza:
100%
Szia.Ugyanebben a cipöben jártam hosszú évekig.Elvégeztem egy szakot,amit azóta sem használok,majd belekezdtem egy újba amit borzasztóan elkezdtem utálni,így nem fejeztem be.Én ekkor jöttem rá,hogy mi az amit szeretnék csinálni,pontosabban az így "elvesztegetett" évek alatt amiket persze bánok mert igen,jópár év eltelt az érettségi után amég rossz úton jártam,de nekem ennyi idö és tapasztalat kellett,hogy meglássam miben vagyok jó(hozzáteszem nem csak lézengtem,mert minden próbálkozásomnál komolyan küzdöttem).Szóval lehet neked is az kell,hogy elindulj egy irányba,ami érdekel/tetszik és szerezz tapasztalatokat,ezek segítenek megtalálni mi a te utad.Ha nem érzed úgy hogy most tudnál szakot választani akkor dolgozz valamit,az is sokat segít önmagad megismerésében.Mindenki más és más.Van aki már egészen korán tudja mit szeretne,van akinek időre és tapasztalatokra van szüksége és persze az sem árt ha van melletted egy családtag/jó barát aki jól ismer és döntéshelyzetek előtt elmondja,hogy ő is ugyanúgy látja-e a dolgokat :)
2018. máj. 14. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
69%
Szerintem fontosabb a cél, azaz olyan munkahelyek, ahol kiteljesedhetsz, és a szabadidődben akár még marad is kedved a hobbijaiddal foglalkozni. Én szerintem nem ér annyit az egész, hogy harmadszorra is újrakezdd. Végezz, ne rabold tovább az időd, és kezdj el élni.
2018. máj. 14. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Probalj olyat valasztani ami hasonlo a hobbijaidhoz. Egyreszt mert jobban "elvezed" a munkat, masreszt abban lesz szamodra a legnagyobb lehetoseg, mivel erdekel is.
2018. máj. 14. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen!


Idén is ugyanebben a dilemmában vagyok...Azt érzem, hogy el kellene kezdenem az új szakot (és valószínűleg ez lesz), mert akkor legalább kipróbálnám és úgy kiderülne számomra, hogy valóban érdekel-e vagy sem. Valamint már nagyon hiányzik a tanulás, szeretnék végre egyetemre járni, hogy végre azt érezzem, hogy csinálok valamit és fejlődök. Nekem a munka ezt egyáltalán nem adta meg, sőt konkrétan borzasztó volt és kb. minden nap fel tudtam volna kötni magam az első fára, amit megláttam...persze, egy szál érettségivel, nyelvvizsgákkal nem is volt túl sok lehetőségem, de éppen ezért szeretnék tanulni, mert tudom, hogy sokkal többre vagyok képes és ezt szeretném is kihasználni. Viszont ott van az is, hogy ha elkezdem, akkor az akár azt is jelentheti, hogy feleslegesen csomó időt, energiát és pénzt fordítok valami olyasmire, ami nem én vagyok, nem nekem való és a későbbiekben sem fogom hasznát venni... Persze, ott lehet hagyni azt a szakot is, ha nem tetszik (és sajnos vagy nem sajnos, de én olyan típus vagyok, hogy ha valamivel nem tudok azonosulni vagy nem érzem magam jól egy adott helyzetben, akkor én onnan előbb-utóbb továbbállok...tudok kitartó lenni és ez nem azt jelenti, hogy mindentől megfutamodom, de nem látom értelmét annak, hogy egy számomra rossz, kedvezőtlen helyzetbe kényszerítsem magam, mikor van választási lehetőségem) de akkor ugyanolyan helyzetben leszek, mint most... Lehetséges, hogy közben találkozok új lehetőségekkel és új élményeket, tapasztalatokat szerzek, amik akár segíthetnek. Ettől az időszaktól is azt vártam valahol, hogy esetleg majd jobban kialakul bennem, mert hagyok időt magamnak mindent átgondolni stb., többen is ezt tanácsolták, mert ez majd biztosan segít, de most is ugyanolyan tanácstalannak érzem magamat.


Hobbim? Hát...a tanuláson kívül nem nagyon csináltam sok mindent, igazából számomra maga a tanulás is egy szórakoztató tevékenység volt. Szeretek olvasni, ha időm engedni, de mondjuk ez azért nem egy olyan dolog, amit össze lehet kötni egy szakmával, legalábbis nekem úgy hirtelen nem jut eszembe semmi olyan, ami szorosan kapcsolódna hozzá. Valamint szeretek rajzolni, kézműveskedni, ugyanakkor azt egyáltalán nem tudnám elképzelni, hogy ezzel foglalkozzak.

2018. máj. 14. 13:09
 5/5 anonim ***** válasza:

Rohadt nehéz az ilyet eldönteni, főleg a sok külső hatás miatt. Én pl elmentem közgázt tanulni úgy, hogy sík hülye voltam matekból. Miért? Hát mert láttam a diploma utáni lehetőségeket az egyes vállalatoknál, bankoknál, stb.


A másik kiszemelt az angol - történelem tanárképző volt, ahová végül nem is jelentkeztem. Na és itt a bibi. Angolból felső fokú a tudásom, a törit meg imádom.


Józan ember erre annyit mondana: akkor mégis mi a ##&&&##&&đ#&> francnak mentél közgázra?


Válasz: Túl sok külső behatás ért, mások elnyomták a saját akaratom. Meg én sem láttam nagy jövőt a tanári szakmában (azóta leesett, hogy ezzel nem csak ott lehetne elhelyezkedni...)


Megoldás? Most fejeztem be az első évet közgázon, nem nagyon tetszik de látok benne potenciált, így folytatom és mellette leszek olyan őrült hogy jelentkezek a tanárképzőre és párhuzamosan végigkínlódom a kettőt.

2018. máj. 14. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!