Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Lehetséges, hogy megöregedtem...

Lehetséges, hogy megöregedtem vagy elbutultam? Elfelejtettem, hogyan kell tanulni?

Figyelt kérdés

Az első évet az egyetemen túléltem, nagy nehezen, de így is volt 2 vizsgám ami nem sikerült. A nyár nekem június 30-án kezdődött, mert június 29-ig vizsgáztam. A nyarat végig dolgoztam, ezzel nincs semmi gond, mert én akartam dolgozni, csak hát pihenni nem volt valami sok időm. Aztán szeptemberben megkezdődött a suli, most jön a zh hét és úgy érzem nem bírok tanulni, semmi motiváció nincs bennem ,pedig ez nagyon kemény év lesz, kritériumvizsga és számtalan vizsga vár rám, amit teljesíteni kell, hogy továbbtudjak menni ebből a félévből a következőbe. Úgy érzem, elfelejtettem, hogyan is kell tanulni, régen leültem, olvastam az anyagot hangosan, visszamondtam és a fejemben maradt, most úgy érzem már nem, mintha elbutultam volna és már nem úgy fogna az agyam mint régen.. mint a középiskolában.


19/F nemzetközi gazdálkodás szak


2017. okt. 26. 12:12
 1/1 anonim ***** válasza:
Persze, mert ez már nem középiskolás szint. Kicsit pihenni kellett volna a nyáron, 1-2 hetet legalább. Egyébként rengetegen vannak így ezzel, én sokszor lusta vagyok leülni tanulni, de nekem lehetőségem van gyakornokoskodni egy olyan helyen, ahol később dolgozni szeretnék. Ez pedig óriási löketet ad állandóan. Sokszor van, hogy elolvasom az anyagot és mondom magamnak, hogy most ehhez nincs kedvem, majd később áttanulom, vagy kihagyom azt a részt. Aztán leesik, hogy ez már nem a gimi, ezt most leadták, többet nem fog elhangzani, nekem ezt most kell megtanulnom különben nem fogom tudi soha, mivel később már nem vesszük át ugyan ezt, sőt még dolgok is épülnek rá. Persze mindenhol vannak kevésbé fontos tárgyak, azokat annyira nem kell erőltetni. Egyetemen nem a kapott jegy, hanem a megszerzett tudás számít.
2017. okt. 26. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!