Elektronikai technikus vagy gépgyártástechnológiai technikus?
#2: Ez merrefele található? Mert én elektrotechnikus vagyok és villamosmérnöknek tanulok. Jelenleg sima 8 órás melóm van, aminek nincs köze szakmámhoz, mert itt Veszprém megyében egy elektrotechnikusi alap kereset bruttó 140 ezer Forint és úgy igazán igény sincs rá. A legtöbb munka ebben az ágban fizikai, tervezés az szinte kizárt, de gondolkodni azt tényleg kell bár nem sokat.
Ha választhatnék újra szakmát, akkor a fent leírt kettő közül ismételten az elektrotechnikusit választanám, mert olyan tudást szereztem meg amit itthon, hobbi szinten is fel tudok használni. A gépgyártástechnológia technikus ilyen szinten korlátoltabb, a munkalehetőségek száma is kevesebb.
Köszönöm a válaszokat, jöhetnek még.
A gépgyártástechnológiai technikusnak túl nagy gondjai pedig nincsenek az elhelyezkedésben tudtommal, főleg a +1 éves CNC-vel.
3-as.
Alapvetően még én is csak ismerkedem a szakmával.Azért döntöttem amellett, hogy kitanulom ezt a szakmát mert egyrészt Csongrád megyében iszonyatos hiány van belőlük és egyes tanárok szerint a 150k nettóval még keveset is mondtam.Egyik tanár azt mondta, hogy a pályakezdőik jobban keresnek mint ők maguk.Hogy ez egy beetetés vagy igaz, nem tudom de tény, hogy hiányszakma.Olyannyira, hogy még mindig nem biztos, hogy egyáltalán elindul a képzés mert még így sem akar összejönni az 5 fő aki hajlandó egy nem bullshit okj-s szakmát szerezni.
De jó, hogy megosztottad a tapasztalataidat velünk.Ez kissé más megvilágításba helyezte a szakma megitélését részemről.Ettől függetlenül a kérdezőt csak bátorítani tudom, hogy piacképes szakmát tanuljon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!