Hogyan készülhetek fel a gyógyszerészetire?
Kémiából szerezd be az Ötösöm lesz kémiából című feladatgyűjteményt, abból nagyon jól lehet gyakorolni a számításokat, egészen az alapoktól az emelt szintig. Biológiából szerintem jók a mozaikos tankönyvek, van külön érettségire felkészítő is.
Mindenesetre ha még most kezded a 9.-et, meg kell látnod az is, hogy a tanárok hogyan magyaráznak, hogyan megy a tantárgy. Ha könnyen, nagy baj nincs. Érettségiket igazából ráérsz utolsó két évben gyakorolni, 9.-10.-ben még nem tartotok ott az anyaggal sem. Viszont 11.-től érdemes gyakorolni őket, mert eléggé típusfeladatok vannak. Utolsó évben esetleg elmehetsz előkészítőre is, vagy különtanárhoz (ha valamit nem értesz, érdemes.) Az egyetemen meg úgy fognak hozzátok állni, emeltek ide vagy oda, mintha nem tanítottak volna nektek soha kémiát (hiszen van, aki fizika emelttel megy) és rendben leoktatják az alapoktól. Bár gyors tempóval haladva. A gyógyszerészeknek kíméletesebb az anat, keményebb a kémia, és annak mindenféle válfajai. Nézegethetsz órarendeket az egyetemek honlapján, meg tantárgyleírásokat, bár most még elrettentően hathatnak. Viszont a szakleírást érdemes, ott pontosan leírják, hogy mi a képzés célja és miket csinálhatsz végzettként. :)
Üdv, egy orvosis
#1.
Nekünk átalános 7.-től van biológia és kémia es természetesen most 9.-ben is, pedig egyik sem olyan iskola.
A nővéreimnek is volt.
Kedves Kérdező! Én anno úgy kezdtem a 9. osztályt, hogy ügyvéd szerettem volna lenni, mert nagyon szerettem a történelmet általános iskolában. Azonban egy nagyon köcsög tanárt kaptunk, aki abszolút megutáltatta velem ezt a tantárgyat, és le is mondtam erről az 'álmomról'. Viszont általános iskolában a kémiát utáltam a legjobban, mert egy nagyon rosszindulatú tanárom volt. Hidd el, egy rossz tanár nagyon sokat tud befolyásolni. Azonban, ha tényleg elhatározod, hogy gyógyszerész akarsz lenni, akkor ne tartson vissza egy tanár se! De a mondandómat befejezve, idén emelt szintű érettségiztem biológiából és kémiából, és fel is vettek Szegedre a Gyógyszerésztudományi Karra! :) AZ utolsó évem iszonyatosan kemény volt, 9.,10.,11. osztályban nem voltam végig kitűnő, de a 4,6-os átlag mindig megvolt. Nem nehéz bekerülni a gyógyszerészetire (385 pont, ami valljuk be, nem olyan sok), viszont annál nehezebb bent maradni. Ha a kémia nem megy majd, érdemes magántanárhoz vagy előkészítőre járni. Véleményem szerint, teljesen felesleges már első évtől kezdve az érettségikkel gyötörnöd magad, ugyanis szinte semmilyen tudásod nincs meg hozzá. Először az alapokat sajátítsd el, koncentrálj a többi tantárgyra, és utána kezdj neki az előző évi érettségi feladatsorokba. ( Én először 12.ben csináltam érettségi feladatokat, előtte teljesen értelmetlen nekiesni). Egy szó, mint száz, sok kitartást és türelmet kívánok Neked, és hogy sikerüljön majd 4 év múlva elérni az álmaidat!
Ui.: A gyógyszerész a patikában "hátul", a laborban készíti a gyógyszereket, amely lehet magisztrális, személyre szabott vagy vény nélkül kapható! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!