Milyen munka illene hozzám? Mi legyek, ha nagy leszek?
16 éves (lány) vagyok. Eddig sosem voltak problémáim a tanulással, egy erős gimibe járok és így is kitűnő voltam egész életemben. A probléma ezzel csak az, hogy fogalmam sincs, melyik tantárgyból vagyok kiemelkedő, meylik lenne az, amivel a gimi után foglalkozni tudnék/szeretnék. És most nyáron el kéne döntenem, de legkésőbb 10. év végéig, hogy milyen egyetemre akarok menni, mert 11-ben fakultálás van. De nekem még halvány lila gőzöm sincs.
Humán beállítottságú vagyok, de tudom, hogy matek szinte mindenhez kell, és bár nem kifejezetten szeretem, elviselem. Viszont a fizikát rühellem (5-ös vagyok belőle, de nagyon nem szeretem), és a kémia és biosz sem érdekel. A magyart nagyon szeretem az idegen nyelvekkel együtt (angolt és németet tanulok, de szeretném valahogy a spanyoltanulást is belesűríteni az időmbe). Szeretek storykat írni, verseket elemezni stb. Ami még talán szóba jöhet, az az infó, családom férfi tagjai mind vmi informatikai pályára mentek. A töri eddig még nem fogott meg, de még lehet, hogy valami csoda folytán beleszeretek. Bár nem látok rá sok esélyt.
Az álommunkámban kreatívnak kell lennie az embernek, nem monoton, van arra lehetőség, hogy későbbiekben egy kisebb csoportot vezethessek. Imádok szervezni, átlátom, hogy egy feladat megoldásához milyen lépések kellenek, és véghez is viszem azokat. Szeretek csapatban és egyedül is dolgozni. Semmiképp sem fizikai munka. Utazni imádok, szóval abban benne lennék, ha külföldön kéne munka miatt fél éveket töltenem. Angolt nagyon-nagyon szívesen használnám, ha kell, a németet is. (Sőt, az egyetemen is szívesen tanulnám a tantárgyakat idegennyelven.) Szeretek számítógéppel pepecselni, dokumentumokat, prezentációkat csinálni, szóval ez semmiképp sem akadály, bár manapság kb. minden munkához kell vmi informatika. ECDL vizsgám van :D
Ezek a szakok, amik eddig számításba jöttek nálam:
vendéglátói/idegenforgalmi, marketing, rendezvényszervezés, média, gazdaságmanagment, újságírás
Illetve még titkon a filmek világával is szemezgetek, bár az inkább csak egy hobbi. Azon belül rendezés, szövegkönyvírás vagy gyártásvezetés.
A kérdésem az lenne, hogy Ti, így látatlanban milyen munkát találnátok számomra ideiálisnak.
A válaszokat előre is köszönöm, és örök hálám fogja üldözni azt, aki megtalálja az álommunkámat! :)
A leírásod alapján, mondjuk magyar és valamilyen nyelvi szakos tanárnak tudlak elképzelni, vagy tanítónak, oda kell aztán kreatívitás.
Fordító tolmács is szóba jöhet, vagy esetleg valamilyen társadalmi tudomány karon lévő szak. Szociológia stb stb :)
Mindenképpen a humán oldalon próbálkozz. A tanárt én nem ajánlom, nekünk az összes tanárunknak (nem viccelek, tényleg mindegyiknek) egy javaslata volt a továbbtanulással kapcsolatban: ne menjünk tanárnak.
Amiket írtál, azok amúgy szerintem nagyon jók. Fakultációra esetleg egy magyar-média párosítás szerintem korrekt lenne, ha indítanak a sulitokban ilyen fakultációkat. És így a humán oldalt és a médiás oldalt is tudod erősíteni (médián, ha jó a tanárotok, forgathattok rövidfilmet, rádiózást kipróbálhatjátok, filmtörténetet tanulhattok, újságírásba is beleláthattok egy alapszinten - de készülj fel, hogy azért elég kemény tud lenni, bár én nem jártam, de utolsó évben volt médiánk, és csak az alapokat érintve is minden órán leírtunk azért egy jó oldalas jegyzetet, amire olyan tantárgyból, hogy média, senki se számított:'D illetve ha szerencsétek van, el tudtok menni a Bűvösvölgybe is, nagyon ajánlom, mindenképpen vesd fel a tanárodnak, mert tényleg bele lehet ott látni egy picit a filmkészítésbe, rádiózásba, televíziós műsorokba, stb., nem vagyok médiás, de én is voltam, és nagyon élveztem. Ha pedig te kifejezetten ezzel is szeretnél foglalkozni, tényleg muszáj elmenned valahogy).
Az, hogy bár nem szereted a matekot, de érted, szerintem nagyon hasznos lehet, bárhova is fogsz menni. Az infó pedig, ahogy írtad, már tényleg mindenhova kell, ha továbbtanulsz, eleve a szakdolgozatok formáját szigorúan megadják, és jó, ha érted, miről van szó. A jó nyelvérzékkel pedig a fél világot megnyerheted.
Ami még a kreativitásról és az infóról most beugrott, az a weblaptervező. Nem tudom, milyen lehet, vagy hogy lehetsz az, de szerintem ide kell kreativitás is és az infó is.
De téged inkább olyan embernek tudlak elképzelni, aki állandóan pörög (nem hiperaktivitásra gondolok), alig tud egy helyben maradni, bejárná a világot, stb. Esetleg még idegenvezetőnek is el tudnálak képzelni. Írtad a rendezvényszervezést, szerintem ott is lazán el tudnál helyezkedni.
Nem ismerlek, de nagyon szimpatikus a stílusod. Ha íráson keresztül így meg tudtál nyerni, szerintem élőben is egy igazi egyéniség lehetsz, és szerintem nem kell attól félned, hogy nem találsz munkát, vagy olyan szakmát, amit szeretsz.
Amúgy hidd el, van olyan osztálytársam, aki utolsó évre se igazán tudja, mi is akar lenni, csak jelentkezett valahova. Illetve olyan osztálytársam is van, aki már évek óta készült valahova, és az utolsó előtti évben arra jött rá, hogy neki ez nem fog menni, utolsó évben pedig teljesen más faktokra járt, mint addig, és másra készült (pedig az első terve is sikerült volna, csak nem bízott magában). Így hidd el, neked se késő még döntened, de ha már most vannak terveid, céljaid, akkor nyertél igazán. Én is 9. osztály környékén jöttem rá, mi szeretnék lenni, és azóta is kapom a külvilágból a jeleket, hogy jól döntöttem. Úgyhogy hajrá neked is, biztos vagyok benne, hogy megtalálod az álommunkádat!
Köszönöm a villámgyors válaszokat! :)
Tanáron bár én is gondolkoztam, barátaim próbálnak lebeszélni, mert hát sajnos nem vagyok túl türelmes. Meg azért örülnék, ha jól kereső állásom lenne és nem szorulnék arra, hogy más tartson el.
A tolmács is eszembe jutott már, sőt, azon is gondolkoztam, hogy megtanulom a jelnyelvet és jelnyelvi tolmácsnak megyek.
A 3-as válaszolónak:
Jövőre lesz ilyen médiás-magyaros szakkörünk, de sajnos fakt nem lesz, ezt a szakkört is mi harcoltuk ki páran az osztályból. Viszont majd felvetem a tanáromnak a Bűvösvölgyet, nagyon jól hangzik. :)
Ezt a pörgést nagyon jól eltaláltad, teljesen ilyen a személyiségem.
És köszönöm, nagyon felvidított az üzeneted!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!