Miért van az, hogy nincs kedvem iskolába járni, pedig érettségi után azt a szakmát választottam, amit szerettem volna?
Én is éreztem hasonlóan. A fősuli közben történt a rendszerváltás. És mint ha egy kétállású váltókapcsolót átbillentettek volna, hirtelen az egész suli felfogása is megváltozott. Azelőtt a társadalom vezető rétegének számítottak a diplomások, ezért tanár és hallgató egyaránt a legjobb tudása szerint élte életét. Aztán jött a rendszerváltás és legelőször a tanárok ébredtek rá arra hogy ők csak alkalmazottak akik a pénzért dolgoznak és nem pedig mások dolgozank a pénzükért. Ezt velünk is éreztették hogy, idézem egyiket "középcsókák leszünk". Ezért sem tanárt sem hallgatót többé nem érdekelt az iskola. A tanárok többsége nem túlzás de általános iskola alsó tagozatába való dolgokat volt hajlandó unott zombiként felmeszelni a táblára. Azt nem tartotta túlmunkának. És persze mi sem kívántunk komolyabb szinten tanulni, mivel a többség nem látta értelmét. Egyfajta kiégést érzett a többség. Néhány hallgató persze azért volt akik számára a diploma valamiért mégis topnak tűnt, akik úgy érezték hogy ha többet keres valamennyivel az érettségizetteknél akkor ő győztes. Én inkább akkor tartottam győzelemnek ha végre befejeztem a sulit és a saját fejem szerint építhettem a saját életemet. Vagyis nem állásban. És nem bántam meg, ha visszatekintek eddigi életemre azért elmondhatom hogy éltem, még a keleti blokk zavaros körülményei ellenére is. Persze a tudást továbbra is hatalomnak tartom, csak nem feltétlenül azt a tudást amit az iskolákban tanítanak, azok csak alapok, nagy részük meg sajnos csak felesleges időtöltések.
Olyan pályát kell találnod magadnak ami lázba hoz, amiért úgy érzed hogy érdemes bármit megtenni. És nem leszel kiégett. Persze arra számíts hogy valószínű irigységből lesznek akik vissza akarnak húzni a pokol főzőüstjébe, de velük ne törődj. Ők beérik azzal ha az lesz a reakciód hogy megszívatod őket, ha érzik hogy hülyének vannak nézve, ettől abbahagyják irigységüket és nem zavarnak tovább.
49/F
Én is így vagyok vele.
Gimiben jó tanuló voltam.Az érettségim is jó lett.Most meg egyáltalán nem érdekel.Keresem a lehetőséget,hogy lóggassak.Már rosszul vagyok,ha be kell mennem.Holnap írunk dolgozatot,de nem fogok rá tanulni.Leszarom,ha 1-es lesz.Már az sem nagyon izgatna,ha megbuknék.Én megbántam,hogy ide jöttem.Úgyis elmegyek majd fősulira vagy akárhova,de ezt a sulit utálom.
Keress mást,ami jobban tetszik.Legyen egy célod és az felé menj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!