Fizikusok, fizikus hallgatók! Otthoni tanulással meg lehet szerezni egy fizika Bsc-vel majdnem felérő tudást? Természetesen nem 1-2 év alatt.
S ha igen, hogyan? Mármint mely szakirodalmakat ajánlanátok? És milyen sorrendben? Tudom-tudom, tudok találni egyetemi tanterveket, de már észrevettem, hogy a mintatantervben is lehetnek logikátlan dolgok, illetve, hogy 3 évbe férjen bele az anyag. A matematikai háttértudásomra nem mondanám, egy az egyben lefedi egy fizikushallgató tudását, megvan az alaptudásnak a közös metszete (analízis, közönséges és parciális differenciálegyenletek elmélete, lineáris algebra, csoportelmélet stbstb), de a jelenlegi tudásom másfelé orientálódott. Tehát az lenne a kérdésem, hogy a matematikai háttérismeretek megszerzését átlépve hogyan kellene haladnom?
Esetleg mik azok a az ágak, amelyek tárgyalása másik területek előzetes tudása nélkül veszett fejsze nyele?
Elnézéseteket kérem, hogy vasárnap este egy ilyen témájú és terjedelmű kérdéssel állok elétek, de ég bennem a tudás utáni vágy. És ebben az információáradatban, amit manapság tapasztalhatunk, honnan tudná az ember, hogy melyek a releváns információk? Vagy hogy van-e "jobb" könyv annál amit kinézett magának?
Igen. Függ attól, honnan indul az ember és milyen sebességgel halad. Elvileg akár a betűk tanulásától is lehet indulni, ekkor úgy havonta egy évnyi tudást kell begyűjteni.
Azt nem látom világosan, hogy a motiváció mitől ekkora. Mert ugye az a hajtóerő. És iszonyú gyorsan párolog, a nehézsége növekedésével szinte lineárisan.
Szerintem polinomfüggvénye is lehet.
Érdekel. Szeretném tudni. Szeretném a világot más szemszögből látni. Szeretném érteni ezt a tudományt, a sok miértre tudni a választ. Ha lehetne foglalkoznék is vele komolyabban, csak az élet másfelé vitt. Ezt is szeretem, és szeretni is fogom. De a fizika egy teljesen más világ és jóval hatalmasabb. Szeretném érteni is az univerzum működését és nem csak benne szemlélni.
Szerintem is meglehet, viszont ahhoz meg kell tanulni tanulni is. Én ezzel az első évben szembesültem. Ha nem voltam egy órán, egyszerűen nem bírtam megérteni azt az anyagot. Aztán később, mikor már elsajátítottam ezt a gondolkodásmódot már ment magamtól is. Viszont ha már tudod azt a matekot, amit leírtál, akkor ezzel talán nem lesz gondod.
Ha így van, akkor kezd Budó: Mechanika könyvével. Ne a kísérletivel, a simával. Abban benne van a teljes mechaninka. A sima kinematika pontmechanikával, pontrendszerek mechanikájával, továbbá van benne elméleti mechanika és deformálható testek mechanikája is. Sok példa is van. Ez talán a legjobb magyar könyv a témában, én még biztosan nem találtam jobbat ennél. Ezzel kezdenek a fizikushallgatók is, hiszen bármilyen másik ágba mész, szinte mindenhol lesz mechanika.
Mechaninka után jön az elektrodinamika, ehhez Jackson: Klasszikus elektrodinamikát szokták ajánlani, én sose olvastam, eldint csak saját jegyzetből tanultam, de nagyon jó híre van a könyvnek. Meg ára is. Eldin mellett amit még érdemes lehet nyomni az a termodinamika, ehhez szerintem a Nagy Károly féle Termodinamika nagyon jó könyv. Ez az az ága a fizikának, ami nem épül még olyan sok mindenre. Statisztikus fizika is van a Termodinamika könyvben, az se épül olyan nagyon másra.
Optika, hullámtan egyetemi jegyzetes, nyugodtan keress egyet és hajrá. Bár a geometriai optika úgy tudom elég jól le van írva a Budó féle egyik könyvben. Ez mehet az eldinnel együtt, a változó tereknél amúgy is kelleni fog a hullámtan.
Ha a fentiek megvannak, akkor lehet elkezdeni barátkozni a speciális relativitáselmélettel és kvantummechanikával. Ezekhez nem tudok könyvet ajánlani, itt szintén csak saját jegyzetből tanultam. A Nagy Károly féle Kvantummechanika első ~50 oldala atomfizika, azt nagyon jól leírja, onnan érdemes is megtanulni, viszont annak a kvantumemchanikának már nem túl jó a nézete, azt érdemesebb modernebb könyvekből tanulni.
Részecskefizikához, magfizikához nagyon jó jegyzeteket találsz különböző egyetemeken, ezekhez nem tudok könyvet ajánlani.
Amivel nem lehet kezdeni szerintem, az az elektrodinamika a sok mozgó töltés, áram miatt, illetve a mechanikával való analógia miatt, plusz a hullámtan is kell hozzá. A kvantummechanika, hiszen az egész a már meglévő mechanikának adja egy tejesebb leírását, rengeteg összehasonlítási pont van a klasszikus mechanikával. Ehhez is kell még a hullámtan a Schrödinger-egyenlet végett, illetve az atomfizika sem árt hozzá, anélkül nehézkes megérteni, hogy honnan jön ez az egész. A relativitáselmélet, ami szintén mechanikai elgondolásokból indul ki és szintén mindent a newtoni mechanikához hasonlítgat.
Első neki futásra ez bőven elég. Ha mindennek neki állsz magadtól úgy, hogy tudod a háttérmatekot, akkor is sok évnyi kőkemény munka vár rád.
A könyvek jók, de szerintem mindenképpen kell előadásokat is nézni. A könyvekből nem mindig derül ki, mi a lényeg, min szoktak az emberek átsiklani, félreérteni. Egy jó előadó ezeket tapasztalatból tudja, és felhívja rá a figyelmet. Szóval mindenképpen érdemes a youtube-on egyetemi előadásokat keresni, van jó pár.
Ajánlom Dávid Gyulát, neki van egy vektorszámítás sorozata, meg egy kis csoportelmélet (sajnos egyik sem teljes). Van továbbá egy teljes sorozata az univerzum történetéről, ez ugyan nem egyetemi szintű, de rengeteg információt ad, és rálátást a világra. Szintén neki van egy teljes előadássorozata a relativitásról, már majdnem egyetemi szinten.
Aztán van Orosz Lászlónak egy majdnem teljes kvantummechanika előadássorozata. Ezt még én is csak most kezdtem el, úgyhogy nem tudom, milyen lesz, de egyelőre jónak tűnik. Külön élmény, hogy Orosz elég sokszor kiakad, és nem semmi stílusban szedi le a keresztvizet
hallgatókról, egyetemi vezetésről, kormányról :)
https://www.youtube.com/watch?v=kyPLy5rp7QI
Ha pedig nem értesz valamit, van egy kozmofórum nevű hely, ahol kérdéseket is lehet feltenni:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!