Mit tanácsoltok?

Figyelt kérdés

Köszönöm, aki elolvassa és válaszol.


Egy 2 éves érettségire épülő OKJ képzésre járok, vám - jövedéki és termékdíj ügyintéző szakra. Sajnos idén májusban nem sikerült a matek érettségim, szóbelizni sem mehettem. Minden másból négyes, ötösre érettségiztem. Ezért erre az OKJ-ra kényszerültem, ahol megengedték hogy egyenlőre érettségi nélkül elkezdhessem. Most októberben mentem újra matekból érettségizni, és hetedikén derül ki hogy sikerült-e. Azt hittem jó lesz a suli, viszont semmi értelme nincs. Az osztály elvileg 34 fős, de abból alig jár be kb. 15 fő, akik bejönnek, azok is állandóan elmennek 2-3 órával hamarabb. Vidékről járok be, korán reggel, azért hogy 2 óra múlva jöhessek haza, mert senki sem marad, a tanár pedig hazaküld, mert 2-3 embernek nem tart órát. Itthon mondtam, hogy inkább elkezdeném a jogsit, ezt pedig otthagynám, és jövőre elmennék fősulira vagy egyetemre ez helyett. De hiába mondom, mert meg sem hallgatnak, csak azt mondják hogy járjak, mert kell az OKJ, és mit képzelek hogy én ott akarom hagyni az iskolát. Nem látják be, hogy semmi értelme nincs, mert állandóan hazaküldenek, vagy haza kell jönni mert senki sem marad, csak velem együtt 2-3 ember. Alig tanulunk valamit, van amelyik tanárral csak beszélgetünk a semmiről, ha egyáltalán van óra. 15-20 perceket késnek a tanárok, már ha bejönnek egyáltalán. Hiába érdekelne ez a szak, ha nem tanulunk semmit, és 1-2 órákra megyek be. Csak felesleges időpazarlás ez 2 éven keresztül, ahelyett hogy már jogsival is előrébb lennék legalább.



2016. okt. 26. 20:33
 1/8 anonim ***** válasza:

"De hiába mondom, mert meg sem hallgatnak, csak azt mondják hogy járjak, mert kell az OKJ, és mit képzelek hogy én ott akarom hagyni az iskolát. Nem látják be, hogy semmi értelme nincs,"


Kik?

2016. okt. 26. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:

Szerintem a kettő egymás mellett is mehetne (suli és jogsi).

Másrészt pedig én a helyedben jelezném valahol (igazgató, vagy tanulmányi oszt.), hogy nem kaptok oktatást. Így hogyan fogtok vizsgázni?

Amúgy ez jó szakma lehetne a kezedben. Utána, ha fősulit is elvégzel, akkor máris két lábon tudsz állni egyszerre. Amelyik hamarabb bejön (mármint végzettség)...

2016. okt. 26. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:

Má' bocs, de a jogsinak mi köze van a 2 éves OKJ-s sulidhoz vagy a leendő(?) szakmádhoz?

(Én az első szakmám alatt szereztem..., ami egy 3 éves nappali suli volt, érettségi előtt)

Amúgy meg mindegy, hogy van-e értelme a szakmádnak, ha már elkezdted (ráadásul az érettségi kapcsán bizalmat is szavaztak), akkor csináld, amíg nincs más. A jogsi pedig nem más.

2016. okt. 26. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
#1 otthon a szülők
2016. okt. 26. 20:41
 5/8 anonim ***** válasza:

4: Ja, értem.

Nem szükséges a magánvéleményedet bizonygatnod otthon a történtekről, majd a hivatalos infókra hallgatnak a szülők.:)

Szerintem ezt a végzettséget nem fogja megadni az iskola, ha elmaradnak az órák ilyen nagy arányban. Elég kemény az OKJ-s vizsga is! Keresd meg az OKJ-központot és kérdezz rá, mi a helyzet ilyenkor, ha nem is tartják meg az órákat.

Ezt a kurzust FIZETI valaki, akinek elemi érdeke, hogy a megkapja a kifizetett pénz ellenértékét. Ki fizeti?


Egyébként való igaz, hogy egy jogsi megszerzése egy különórányi elfoglaltság, mindössze kb. 5 óra hetente.

2016. okt. 26. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
#5 biztos fizeti valaki vagy én nem tudom, mert egy régi iroda van átalakítva iskolának
2016. okt. 26. 21:07
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, jöhetnek még!
2016. okt. 26. 21:07
 8/8 anonim ***** válasza:
6: Persze, hogy fizeti, többszázezer Ft a tandíj. Te fizeted?
2016. okt. 28. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!