Az ELTE szabad bölcsészet szakára szeretnék menni továbbtanulni, ezen belül is filozófiára. Tudom, hogy konkrétan filozófia szak nincs, hanem a szabad bölcsészet része. Miket kell még tanulnom ezen a szakon a filozófián kívül?
Én szabad bölcsészként végeztem.
Tudjátok mit csinálnak egy állásinterjún, ha elmondom, hogy filozófiára szakosodtam és azt végeztem? .... Kinevetnek.
Őszinte leszek.
A BAs képzés vége felé, az lebegett a szemünk előtt, hogy majd az MA. Annak a végén, hogy majd a PhD... És ahogy most beszélgetek PhD-sokkal, ott vannak 28 évesen, egy disszertációval (amit 3 év alatt írtak meg, szóval gondolhatjátok, milyen), nulla munkatapasztalattal, kilátástalanul. Vegyük példának, ha mondjuk lány az illető. Végez 28 évesen, mindennel, és mondjuk fél éven belül talál is munkát, de szeretne családot. Szülés előtt érdemes 2 évet dolgozni, ugye. 30 évesen fog szülni. Kb 3 év múlva kisgyerekkel, 2 év tapasztalattal hova fog kelleni?
Az egyetlen remény, hogy bent maradhatnak a tanszéken tanítani, de ez ugye szinte kihalásos rendszer szerint működik.
Úgyhogy a filozófiával nagyon-nagyon-nagyon nehezen vagy nem lehet munkát találni.
Én mégse bánom, azt tanultam, amit akartam, beleszerettem egy csodálatos tudományba. Nem érzem, hogy elpocsékoltam volna x évet az életemből. Olyan téren szereztem gazdagságot, amit máshonnan nem kaptam meg. Ez kielégíti a szellemi egzisztenciámat. A fizikait pedig kénytelen vagyok megoldani máshogyan. Ez van.
Az előzőhöz: az tény és való, hogy filozófusként, szabadbölcsészként stb. sokkal jobban ki kell találnia az embernek magát -- nem elég csak elvégezni a szakot (mint pl. egy mérnöki képzés esetében), hanem az elejétől fogva keresni kell minden apró lehetőséget, ami az ember céljainak megfelel.
Persze ehhez célok sem ártanak... Ha valaki pl. komolyan gondolja, hogy filozófusként mondjuk egyetemi kutató/oktató lesz, akkor már BA alatt érdemes elkezdeni kutatni, publikálni, TDK-zni stb. Egyébként ebben az esetben valószínűleg rá fog jönni, hogy legkésőbb PhD-kor (de sokkalinkább már jóval korábban) érdemes elmenni egy normálisabb külföldi egyetemre, de minimum a CEU-ra (ez egyébként már csak azért is okos döntés, mert itthon ha valahogy be is kerül valaki egy egyetemi állásra, szószerint éhenhal vele).
Ha valaki meg közben rájön, hogy mégsem ez fekszik neki, akkor meg kell találni azt, amit csinálni szeretne és abban nyomulni minél inkább. Nulla munkatapasztalat? Ne már... Minél hamarabb el kell kezdeni legalább diákmunkázi/gyakornokoskodni stb. nyáron/egyetem mellett, ez már sokat számít, nem szabad úgy diplomázni (ráadásul 30-hoz közel, doktorin!), hogy valaki az életben nem dolgozott egy percet sem.
Intelligens, logikusan gondolkozó, nyelveket beszélő (és a filozófusok többségére ezek igazak) emberekre szükség van mindig, nem egy filozófus/szabadbölcsész/"büfészakos" ismerősöm dolgozik viszonylag jól fizető irodai pozíciókban akár középvezetőként. Persze ehhez el kell tudnia adni magát az embernek, tudni, hogy mit akar, miben jó, stb. Ha csak annyit tud felmutatni, hogy elvégzett egy szabadbölcsészet BA-t, és slussz, akkor tényleg esélyes, hogy kiröhögik.
Egyébként egy csomó hard skillt is fel lehet szedni egyetem mellett, pl. lehet tanulni programozni (akinek filozófusként a logika jól megy, annak az is menni fog), stb. Ezzel megint eladhatóbb lesz az ember.
tl;dr legyenek az embernek céljai és mérje fel reálisan, hogy mit kell hozzá tenni, tegyen érte és tudja eladni magát!
14-es: ez igaz. Így van.
De gondoltam nem írom bele, mert szerintem ez minden bölcsész szakra vonatkozik. :D És más nem bölcsészekre is.
Annyi előnyünk tényleg van, hogy jobban el tudjuk magunkat adni a munkaerő piacon, de ehhez kell egy velünk született életrevalóság is, szerintem.
De azt az álláspontomat továbbra is tartom, hogy 100-ből 99-szer nem veszik komolyan az embert, ha azzal állít oda, hogy neki filozófia diplomája van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!