Hogyan, merre, miként tovább?
Jelenleg egy téves gimnáziumi (emelt matek-fizika-infó) osztály 0., nyelvi előkészítő évében vagyok. Az informatika volt az, ami ebbe az iskolába vezérelt, informatikatanár szerettem volna lenni vagy programozó. Azonban a programozás mégsem olyan egyszerű, mint hittem. Belekóstoltunk, és már az alapokat nem értettem, pedig tanultam, készültem rendesen.. Minden osztálytársam értette a dolgokat, kivéve engem, és hiába magyarázták, nem ment így sem. Matekból is kiderült, hogy csak szerintem voltam olyan jó, ahogy egyre több új anyagot veszünk, annál inkább esem vissza. A fizikát meg már nem is említem, az sosem ment jól.
Mivel informatikából csak az alkalmazói rész megy, tejesen elbizonytalanodtam, mit is keresek én ebben az osztályban. Szó szerint félek ezektől az óráktól, attól, hogy mások mosolyognak azon, ami nekem nem megy. Nem tudom, hogyan tovább... A másik, ami nemrégiben felkeltette figyelmemet, az a pszichológia. Viszont tartok attól, hogy ha akadályba ütköznék és meghátrálnék, már nem lenne mibe menekülnöm. Szóval teljesen tanácstalan vagyok. Jövőre viszont minden más tantárgy képbe jön, amik szintén nehézséget okoznak... Nem tudom, való-e nekem egyáltalán gimnáziumi oktatás.
A kollégiumban jól kijövünk a szobatársaimmal tudunk is rendesen tanulni egymás mellett. Szerintem nekem olyan suli kéne, ami nem ennyire kemény, nem ennyire nagy létszámú, de van kollégiuma (mivel a családi viszonyaim nem a legmegfelelőbbek) és pesti. Mit gondoltok? Előre is köszönöm a válaszzokat! 16/L
Hát ha informatikus akarsz lenni, akkor pedig kénytelen leszel megtanulni programozni és érteni a matekot, fizikát, de ez a suli kiindulásnak nagyon jó. Én úgy jöttem egyetemre, hogy se programozói tudás, fizikám csak 2 évig volt + matekból is csak egy középszintű érettségit tettem. Hát mit mondjak, ilyen alapokkal, mint amik nekem voltak, nem volt könnyű az első félév.
Üdv: Egy mérnökinformatikus hallgató
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!