Mi ennek a módja, menete (egyetemi rendszerből kitöröltetni magamat)?
Be mész az egyetem tanulmányi osztályára, és elmondod, hogy nem fogod- tudod- akarod elkezdeni a jelenlegi szakot, és ők majd elmondják a megfelelő lépéseket. Nem lesz egy gyors folyamat, ezért már akár a héten jelezd ezt feléjük személyesen. Legyen nálad majd minden papírod, és okmányod, mivel szerintem már ott elkezditek a folyamatot.
Azt nem tudom, hogy kell-e fizetned, hiszen passziváltattad magadat, és az nem aktív félév, tehát ha a második féléved az aktív, akkor azt még ingyen adja az állam, hiszen azaz első féléved, de mondom nem tudom ezt, így erről majd érdeklődnöd kell (ajánlott) külön.
Vélhetően egy kérvényt kell írnod a dékánodnak,m leadnod személyesen, és majd ő elbírálja, majd továbbítja a tanulmányi osztályodnak, akik majd felveszik veled a kapcsolatot.
A másik variáció, hogy adnak egy hallgatói jogviszony megszűnéséről szóló nyomtatványt, amit kitöltesz, és beadod a tanulmányi osztálynak, akik majd a dékánnal lerendezik, és max 1-1,5 hónap múlva jön a levél válasz, hogy megszűnt a jogviszony.
A harmadik variáció, hogy belépsz a neptunodba, vagy etr-edbe, és megkeresed azt állapotodat, és vagy ott, vagy valahol máshol a rendszerben lesz egy kiiratkozás- hallgatói jogviszony megszüntetése- felfüggesztése menüpont, és ott kell kitöltened a nyomtatványt, és ezzel elindítani a folyamatot, személyes találkozó nélkül, majd behívnak személyesen aláírsz pár papírt, és kész.
Sok variáció van, ezért sokféleképpen mehet végbe, bár a papírok ugyanazok lesznek, amiket aláírsz, csak a sorrend nem. (:
Majd "hallgatói jogviszony megszüntetését" mondj, és ne azt, hogy "töröljenek ki a rendszerből", mert ez így eléggé zavaros lesz hirtelen, de amit írtam az világos, és ismert nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!