Az alábbi szakok közül melyik a legjövedelmezőbb?
Igencsak különös dolgok érdekelnek.
Legjobban: pszichológia
2.biológia,élelmiszermérnök,pszcihiátira
3. orvosi kép diagnosztikás izé tudjátok az a laboráns,biomérnök,fogorvos
Viszont a nagy problémám,hogy nehezen tanulom a kémiát a matekot viszont könnyebben. Érdekel nagyon a biológia.
Dolgoznom kell majd suli közben,mert nincs pénzünk így az önköltséges képzések is kiesnek és azok az egyetemek is,amelyke mellett nehezen diákmunkázhatnék. Szeretnék majd normális fizetést és állást. Szeretnék majd egy okj-s képzést is viszont nem akarok évekig tanulni arra egyszerűen nincs lehetőségem :(
Akkor most teljesen ki foglak ábrándítani.
A pszichológián ugyan kémiára nem lesz szükséged, de ezen kívül minden jellemzője számodra kedvezőtlen. Sokat kell tanulni, év közben is. Én nem tudok diákmunkázni mellette, mert nem tudom összeegyeztetni az órarendemmel a rendszeres melót; de akit ismerek, hogy dolgozik mellette, az is heti egy napot, abból meg nyilván nem sok mindent tudsz finanszírozni.
A pszichológia kifejezetten olyan szakma, amit nem elég letudni egy alapképzéssel. Az még pszichológus végzettséget sem ad, csak viselkedéselemzőt, és lényegében titkárnőnek elmehetsz vele, másra viszont nem igazán jó. A mesterképzés sem elég a legtöbb szakirányon: ezután is sok esetben legalább egy szakirányú továbbképzést kell elvégezned, de van olyan irány, amihez kettőt is, valamint 150 óra önismereti terápiát (magyarul neked kell pszichológushoz járnod, nyilván saját pénzedből, elég horror ára van a dolognak). Ja és megsúgom, ezzel sem ér véget, egész életedben folyamatosan tanulnod kell, bújnod a szakirodalmakat, ugyanis etikai kötelességed lesz, hogy folyamatosan naprakész legyél és tisztában legyél a legfrissebb dolgokkal.
A pszichiátriát sem gondoltad végig, orvosit kell végezni hozzá, és utána még 5 év a pszichiáter szakos képzés - és hasonló a helyzet a többi orvosis szakmával.
egy biztos ha ezen szakokon gondolkozol nem fogsz diákmunkát vállalni, vagy fogsz de akkor kibuksz..
diákmunkát a büfé szakok mellé ajánlott végezni, andragógia meg kom.média meg ilyenek..
pszichológia 5 év+szakosodás
biológia alapszak semmit sem ér..innen úgyis tovább kell menni
élelmiszermérnök itt már az alapszak is ér sokat 3,5 év
pszcihiátira na ilyen szak nincs..általános orvos 6 év+ szakosodás és úgy tudom hogy 6 év..szóval 12 évet kell tanulni hozzá
orvosi kép diagnosztikás izé ez pontosan a orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak van 4 szakiránya...itthon nem keres túl jól, de el lehet vele helyezkedni, külföldön a képalkotó és a laboratóriumi analitikus keresett, de akkor nyelvet profin tudd, ez 4 év lenne, de emellett sem fogsz túl sokat dolgozni ha végezni akarsz
biomérnök nagyon kemény a képzés, de az alapszak is sokat ér
fogorvos, mondanom sem kell ide magas pontszámmal lehet bejutni szinte, nehéz képzés, munka mellette kizárt, viszont nem kötelező szakosodni..5 év után már fogorvosként dolgozhat aki elvégzi
Ha könnyen tanulod a matekot, akkor mérnök szakok, infora gondolk főként, esetleg gazdászos szakok
Normális fizetés fizetés az átlagos szakoknál meglesz
Bölcsésszel mekis fizetés
Átlag felett fizu: villamos-gépész.informaatikus mérnök, programozó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!