Tudtok velemenyt mondani az ELTE pszichologia szakrol?

Hi.

Az első Ba-évfolyamként toltuk az ELTE-n, azóta sokat változott a rendszer. Akkor még penge volt az elméleti háttér, köszönhetően annak, hogy vezető kutatók is dolgoznak ott, illetve öreg motorosok. Az alaptárgyakat, a tudomány alapvető részeit át tudták adni, és olyan elméleti háttérrel rendelkeztünk, ami korszerű volt, olyan tárgyakat is vettünk, ami más egyetemen nem volt még meg. Ennek megvolt az árnyoldala is, nevezetesen, a gyakorlati ismereteket a kutatók nem tudták átadni, bár nem is volt feladatuk. Hogy most mi a helyzet e téren, nem tudom, de információim szerint azóta ésszerűsítettek a szigorlati rendszeren, a Ba-zárás kritériumain könnyítettek, és több gyakorlati lehetőség van kórházi osztályokon. A mostani hallgatók többet tudnának mesélni erről.

Itthon nem egyszerű elhelyezkedni vele. A legnagyobb esély, pályakezdőként, egy pedagógiai szakszolgálat, iskola. Kórházba nehezebb bejutni kezdőként, mert oda tapasztaltabbakkal is versenyezned kell. A hely kevés, mert vagy nem honosodott meg még a gondolat, hogy pszichológusokat alkalmazzanak, vagy kihalás alapján megy a helyek felszabadulása, vagy finanszírozási okok miatt az intézmény a legszükségesebb ellátást tartja meg (logikus), és a pszichológus luxus. Persze, rengeteg lehetőség van még, az alapítványoktól kezdve a nonprofit szervezetekig, vadászni kell rájuk. Magától értetődő lehetőség volna a magánrendelés. Ez jogi szempontból macerás, mert kezdőként szükséged van egy klinikai szakpszichológusra, aki felügyeli a munkád, amíg nincs meg a klinikai végzettséged. Másrészt, kell egy rendelő. Az ÁNTSZ engedélyhez sok cuccnak meg kell lennie, sokan rendelőket bérelnek már kialakított magán ambulanciákon. Lehetőségként ott vannak a fél állások is. Vidéken általában könnyebb elhelyezkedni. De nem árt, ha mobilis vagy, vagy vidéki :) Az viszont előny, hogy oda talán kevesebben jelentkeznek, mint a főváros környékére. Talán.

Ahhoz, hogy kitűnj, tapasztalat kell. Nekem ez volt a benyomásom. Azt nem kapsz az egyetemen, bármilyen jó is a képzés. Önkéntes munkát érdemes vállalni. Nem árt, ha az utolsó években hozzálátsz még egy önismereti terápiának (hallgatóként általában a csoport, pszichodráma, családterápiás irány, ami könnyen megfizethető), és a hozzá tartozó elméleti képzésnek. De ez pénzbe kerül, dolgozni kell egyetem mellett (többnyire). TLDR: Könnyebben kapsz állást, ha tudod is használni, amit megtanultál. Hát még, ha van valamennyi önismereti terápia mögötted, esetleg egy módszer (lásd később). Hát, nem egy büfészakra fáj a fogad :D Értelemszerűen, minél kevesebb van ezekből, annál nehezebb lehet állást találni. Ha nincs mögötted valaki, aki beajánl valahova. Mert az könnyen borítja a fenti gondolatmenetet. Elkeseredni annyira nem kell, itt nem feltétlenül protekcióra gondolok. Több ismerősöm van, aki szépen bedolgozta magát oda, ahol később elhelyezkedett. Elkezdték önkéntesként, gyakornokként, csinálták pár évig, megismerte őket a személyzet, és inkább az ismerős arcot vették fel, aki bizonyított, mint egy full ismeretlent. Ez az út is járható akár; van, akinek bejött.

A továbbiak attól függenek, mennyire akarsz elmerülni a klinikumban (leírom, már csak azért, hogy lássam a reakciókat – bár az arcokat is láthatnám :D ).

Diplomás pszichológusként tanácsadást vagy konzultációt folytathatsz (egymagad), ami általában 1-5 alkalom. Efölött a támogató (szupportív) terápiák vannak, ehhez viszont kell egy klinikai szakpszichológus, aki csekkolja, rendben csinálod-e a dolgod. Evvel a végzettséggel, jogszabály szerint, akkor foglalkozhatsz klinikummal, ha van feletted egy tapasztaltabb embör. Ez megoldható, ha olyan helyen dolgozol, ahol van klinikus, vagy külső szupervízorod van. A továbblépéshez klinikai szakpszichológusnak kell lenned. Ez egy posztgraduális képzés, 4 év. Ahhoz, hogy felvegyenek, rendelkezned kell olyan állással, ahol betegekkel foglalkozol. Itt megtanulod a diagnosztika és a kezelés alapjait (amit az Ma-n megkapsz, az az alapozás alapozása :) ).

Ha már megvan a szakképesítésed, továbbra is csak szupportív terápiát vihetsz, de már nem (jogi) feltétel, hogy valaki ellenőrizze a munkád. (A szupervízort érdemes megtartani, nagyon fontos, ha gyógyítani akarsz). A szupportív irányról azt kell tudni, hogy a személyiség megerősítésén dolgozik, de nem nyúl bele túlságosan, nem építi újra (mármint nem direkte). Ha olyan munka érdekel, amivel tényleg könyékig bele tudsz nyúlni az ember védekező rendszerébe, egészen a személyiség alapjáig, akkor két dologra van még szükséged. Egy módszerre, és egy pszichoterapeuta szakvizsgára.

A módszer pl. a freudi analízis, jungi analízis, hipnózis, pszichodráma, stb. Kb. olyan ez, mintha rendszergazdaként MAC-re, Win-ra, Linuxra, stb. szakosodnál. Annyi van belőlük, mint égen a csillag. Olyat érdemes választani, ami érdekel. Ezek a képzések elméleti és önismereti részből állnak. Az időtartamuk változik. Egy jungi analitikusi címhez pl. 2,5 év elméleti kiképzés, és kb. 5 év önismereti (kiképző)terápia kell. De minden módszerre igaz, hogy először kielemeznek vele téged, a saját bőrödön tanulod meg, mielőtt használhatnád.

A pszichoterapeuta szakvizsga egy külön vizsga, enélkül feltáró (expresszív) terápiát (azt a fajta terápiát, ami mindenkinek a fejében él, sztereotipikusan) nem csinálhatsz. 3 év, ha jól emlékszem.

Ha fullosan szeretnél klinikummal foglalkozni, az eltart majd egy darabig: 5+4+x+y+3 év, ahol x és y a módszered elméleti és gyakorlati időtartama. Sok, ez tény. Külföldön kicsit más a rendszer, de ott sem könnyebb a dolog (országtól függ, hogyan néz ki a dolog). Jah, és mindez pénzbe kerül. De csinálhatod őket egymással párhuzamosan. Pl. az önismeret mehet egyetem mellett, egyetem vége felé az elméletet is hozzá lehet csapni, de mondhatod azt is, hogy először egzisztenciát teremtesz, és csak évekkel a végzés után látsz hozzá ezekhez.