Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Orvos, vagy gyógyszerész?...

AA11 kérdése:

Orvos, vagy gyógyszerész? Melyik irányban érdemesebb továbbtanulni?

Figyelt kérdés
2013. jún. 24. 08:19
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
Attól függ mi a célod. Az orvos ugye közvetlen kapcsolatban áll a beteggel, míg a gyógyszerész elméletben segíti annak gyógyulását. Én idén jelöltem mindkettőt, de akárhogy osztok szorzok, mindenképpen a gyógyszerészettel járok jól. Még pedig: így is 2 év van már a hátam mögött, amit kihagytam, igazán nem mind1 ezek után, hogy 5 vagy 6 évig tart az egyetem. Végcélom az egészségügyi fordító tolmács lenne, amit mindkettővel elvégezhetek, de azért itt sem mind1, hogy előtte 5 vagy 6 évet húztam e le, nem beszélve arról, hogy ha orvosira megyek, mindenképpen szeretnék attól még szakorvos lenni, a szakfordítói csak amolyan mellékes ág lenne, de a kettőt együtt nem tudnám csinálni. Gyógyszerészeket nagyon keresnek Nyugat-Európában és igaz, hogy orvosokat is, de talán a gyógyszerészeket itthon nem utálják annyira, mint az orvosokat, ha azok elmerészelik hagyni az országot. Meg amúgy is itthon ez az orvosutálat nálam annyira megváltoztatta a nézeteimet a jövőképemről... nem azt mondom, hogy boruljanak előttem le és csókolják meg a talpam, de szerintem valahol már az undorító kategória, hogy itthon így lenézik az orvosokat. Én ilyen helyen nem akarok dolgozni, ahol ennyire le van becsülve a munkám. Annak ellenére, hogy egyelőre szintén külföldre tervezek, de talán nem életem végéig és attól még úgy akarok ide hazalátogatni, hogy tudom, senki nem veti a szememre, hogy egy szemétláda hazaáruló vagyok. Na mind1, kicsit elrugaszkodtam. Fizetésileg nem hinném, hogy akkora különbség lenne a kettő között, a gyógyszerészek itthon is jól keresnek, az orvosokról meg tudjuk, hogy nem, de a szakorvosok már valamivel jobban, függően attól, hogy milyen irányt választasz. Engem ráadásul nagyon érdekelnek a gyógynövények, a táplálkozás és miegyéb, ezt is inkább a gyógyszerészet felől tudnám megközelíteni. Nézz utána vmelyik egyetemen, hogy melyik szakon konkrétan mit tanítanak, milyen tárgyak felvételére van lehetőség, később milyen plusz képzéseken tudsz részt venni és az alapján dönts. Szerintem.
2013. jún. 24. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
31%

Orvos

- 6 év alapképzés

- kevés fizetés

- sok év tanulás még ezután is

- külföldön sok fizetés


Gyógyszerész

-5 év alapképzés

- jó fizetés

- nincs több tanulás

- külföldön nívós fizetés


Én gyógyszerészt választanám. Minimum 30-35 leszel, mire orvosként tudsz kezdeni magaddal valamit.

2013. jún. 24. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
én orvosnak tanulok, sajnos csak költségtérítéses képzésre vettek fel, de így legalább angol nyelvű képzésen végezhetem (elakarom hagyni az országot, talán örökre- ezért nekem jobb is az angol nyelvű meg gyerek korom óta beszélem is az angolt, na mindegy ez nem ide tartotik). szerintem ahhoz hogy orvos legyél, erős vonzalmat kell hogy érezz a szakhoz, nem egy olyan szak hogy csak elvégezzük mint pl. egy töri szakot. én 6 évesen határoztam el hogy orvos akarok lenni, 8 évesen már anatómiai könyveket olvastam, 15 évesen felsőfokú nyelvvizsgát tettem latin nyelvből. Biológiából, kémiából végig kitűnő voltam, lényegében én már úgy jöttem egyetemre, hogy majdnem mindent tudtam amit egy orvosnak tudnia kell. Én erre születtem, hogy orvos legyek. Azt neked kell tudnod, hogy téget mi érdekel és ne aszerint válassz hogy melyik fizet jobban vagy hogy melyikért kell kevesebbet tanulni, azt válaszd ami valóban érdekel és amit szeretnél csinálni!
2013. jún. 26. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:

Atyaég:DD:D:D


"Biológiából, kémiából végig kitűnő voltam, lényegében én már úgy jöttem egyetemre, hogy majdnem mindent tudtam amit egy orvosnak tudnia kell. "

1. mondatod: sajnos csak költségtérítésesre vettek fel. Ez eléggé megcáfolja, hogy orvosnak születtél:D Hát még azt, hogy fényezed magad: "végig kitűnő voltam, már 10 évesen anatómia könyveket olvastál":DDDDDD

2013. jún. 26. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

Őőőő igen, ez a 3. válaszoló vagy hazudik, de azt nagyon sz@rul csinálja, vagy nem tudom mi van, mert elég sok minden kicsit furcsa benne.

1. A felsőfokú latin nyelvvizsgának mi köze az orvosihoz? Én tanultam orvosi latint, igen volt benne egy kis nyelvtan, declinatiók meg miegyéb, de semmi köze a felsőfokú latin nyelvtudáshoz.

2. Ezek szerint én, aki most emelt szinten vizsgáztam bioszból és kémiából, én is tudok már mindent, amit egy orvosnak tudnia kell?

3. 10 évesen, vagy még attól fiatalabbként hogy képes valaki értelmezni egy anatómia könyvet vagy atlaszt? Én nem hiszem, hogy te akkor már olyan jól tudtad az orvosi latint, nem beszélve olyan testrészekről, amelyeknek a létezését csak akorban fedezed fel.

4. A magyar nyelvű képzés is 1 millió forint félévente, ha angol nyelven tanulod ez úgy 2x 3x ennyi lehet. Mivel a külföldieknek is ennyi. Mondjuk ehhez semmi közöm, nyilván nehéz elhinni, hogy vannak olyan családok az országban, akiknek félévente 3 milla meg se kottyan. Csak azért mégis csak fura.

2013. jún. 26. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
nem 10, hanem 8 évesen. és az hogy csak költségtérítésesre vettek fel, miért probléma (úgyis csóró az állam :), nekem meg akadály kifizetni a tandíjat, mellesleg angol nyelvű képzést csak ktg-s formában inditanak :))?? és nem fényezem magam, csak megpróbálok rávilágítani arra, hogy ne azt válassza vki ami jól fizet, hanem azt amit valóban szeret.
2013. jún. 26. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
Igen, angol nyelvű képzést csak költséges formában indítanak :D és ez egészen biztos. De ha odajársz, akkor miért kérdezed? Kéne tudnod, vagy talán nem? Ja ha már így benne vagyunk, melyik egyetemre is jársz?
2013. jún. 26. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Hát én is kitűnő voltam biológiából és kémiából... De azért nem olvasok 8 évesen anatómiai atlaszt. Nem is értem, hogy gondolod...:D Meg persze te csak jóindulatból kifizeted félévente az 1 milliót. + angol nyelvért költségtérítés.

Egyébként miből gondolod, hogy orvosnak kell születni? Gyógyszerésznek nem? Na de mindegy. Én hülye vagyok ahhoz, hogy egy olyan embernek magyarázzak, aki 8 évesen tudta, hogy a váll lateralis, superficialis vagy profundus viszonyban áll a gerincoszloppal.

2013. jún. 26. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Hát amúgy ki tudja 8-as, lehet hogy ő ilyen gyerekeknek írt anatómia könyvre gondol, nekem is volt olyanom. Azt hiszem a Mi micsoda kiadótól, az épp ezt a korosztályt célozza meg. Csak elfelejtette odaírni, hogy mi jogosan arra következtessünk, hogy ő a 8. szülinapjára a Sobotta atlaszt kérte :D
2013. jún. 26. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
csak megsúgom hogy 1.350.000ft a költségtérítési dij. ha valamit nem tudsz, akkor nem szólsz bele. nem ismersz engem, nem ismered a képességeimet, nem ismered az anyagi helyzetemet (soha nem kellet nélkülöznöm semmit, mellesleg apám is orvos), a latint nem kimondottam az orvosi miatt csináltam, hanem azért mert érdekelt a nyelv. 8 évesen képes voltam felfogni, amit elolvastam a könyvekben, de ha netán mégsem értettem volna valamit, akkor fater elmagyarázta. gratulálok hozzá, hogy emelt szinten érettségizel és kivánom hogy vedd hasznát az életben. nem szokásom valótlant állítani, mivel nem látom értelmét egy valótlan "kép" felállításának. azért irok ide, hogy segítsek a kérdezőnek és nem azért mert nincs jobb dolgom.
2013. jún. 26. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!