Milyen pályát válasszak?

Figyelt kérdés

Nyolcosztályos gimnáziumba járok, most vagyok 9.-es. A tanárok elvárják, hogy évvégéig kitaláljuk mivel szeretnénk foglalkozni, mert jövőre fakultációkat kell választanunk.

Szóval: média különórákra járok, mert abból is szeretnék érettségizni, viszont a heti egy óra semmi. Szóval érdekel a média, szívesen foglalkozom ezzel, versenyekre is járok.

Nagyon szeretem az irodalmat, imádok olvasni, főleg az orosz irodalmat szeretem. Szeretem a történelmet is, van olyan anyag ami nagyon érdekel, mások kevésbé. De elmondhatjuk, hogy élvezem, és szívesen tanulom. Németből középfokú nyelvvizsgám van, az angolt idén kezdtem el tanulni. Ezenkívül beszélek olaszul, és tervezek megtanulni egy skandináv nyelvet is. A matekot nem kifejezetten szeretem, de értem, színötös vagyok belőle. Magát az órát azonban nem szoktam élvezni, mert unalmasnak találom. Kémiát, biológiát egyszerűen utálom, bár ebben a tanároknak is szerepe lehet. De a négyes átlagot tudom hozni belőlük. Hát kb. ennyi. Iskolán kívül kézilabdázni járok, meg ugye média órákra.

Arra gondoltam, hogy jogász leszek, mert jó a memóriám, szerintem menne az egyetem. Illetve érdekel is, és latinul is szeretnék majd idővel megtanulni, ami nem lesz ott hátrányomra.

Ugyanakkor nagyon szeretnék külföldi egyetemre járni, és a jog magyarul is egy nehéz szak, lehet más nyelven annyira nem menne.

érdekelnek a művészetek is, szívesen jelentkeznék valami művészeti egyetemre/főiskolára, de nem tudom, mihez kezdhetnék azzal a végzettséggel, mert éhező művész nem szeretnék lenni :D

Cukrászat is érdekel, főleg a designcukrászat, de szüleim szerint nem annak kéne mennem, ha már gimnáziumba járok.

Amúgy a bizonyítványom eddig minden évben kitűnő volt, idén úgy néz ki a biológia, és a kémia 4-es lesz.


2013. máj. 1. 12:25
 1/2 anonim ***** válasza:
Szerintem a média, kommunikáció, hasonló dolgokkal nagyon nehéz elhelyezkedni, elhsizem hogy érdekel, és lehet ügyes is vagy/leszel, de sajnos túl sokan vannak már így is ahhoz képest hogy mennyi kell belőlük. Látom sok minden érdekel, ha ez megmarad így és okos vagy biztos nem lesz nehéz dönteni. Viszont ami nagyon fontos hogy az idegennyelvekre nagyon figyelj oda. Sokszor hiába van egy jó diploma, ha használható nyelvismeret nincs mellé, akkor is nehézségek lehetnek. Németet se hanyagold az angol mellett :) Sok sikert!
2013. máj. 2. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Igen, sok minden érdekel :-D Nem fogom elhanyagolni, nyáron készülök kimenni pár hétre Németországba. Köszi a választ! :)
2013. máj. 2. 20:11

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!