Egyetemre kezdésnek mennyi pénz kell?
Ha felvesznek, akkor államira, mivel csak olyat jelöltem. Az egyik a PTE, a másik az ELTE(mindegyik proginfó). Mindegyiknél valószínű, hogy kollégista lennék vagy maximum közös albérlet, mert Kaposvárról beesni az órákra nem lenne szép.
Így előre kalkulálva olyan 50-60 ezer forintom lesz addigra, plusz ha nyárra összejön valami meló, akkor annak a bére is.
Ez az 50-60 e mennyire lenne elég így kezdésnek?
Rendben.
Esetleg van itt olyan, aki szintén proginfóra ment kollégistának?
Mert az érdekelne, hogy egyből kellene laptopot is vinnem vagy azzal még ráérek vele. Ugyebár asztali az van, de kell itthonra is és laptop meg nincs. Tehát az is egy kiadás lenne, csak az a kérdés hogy meddig lehet mellőzni a laptopot.
Én az SZTE-n vagyok proginfón.
Nálam is full ugyan ez volt a helyzet. Volt olyan lehetőség, hogy ha az infós termekbe nincs óra, akkor oda be lehet ülni gyakorolni, csak ugye az elég kényelmetlen. Ráadásul itthon a tesómmal osztoztunk az asztali gépen, így amikor hazajöttem, akkor se tudtam sokat gyakorolni. Másfél hónapot kibírtam, utána jöttek a kötelező programok és kénytelen voltam venni.
A lényeg, hogy szerintem némi kényelmetlenséggel meg lehet oldani laptop nélkül egy ideig (pár hét, esetleg hónap), de hosszabb ideig szerintem nem lehet bírni. Mert most így belegondolva, ha még most se lenne laptop, elég nagy sz.rban lennék.
Tehát nálad már az első évben be kellett szerezni egyet?
Beszéltem a jelenlegi tanárommal, aki azt tanácsolta hogy jó lenne, ha már most beszereznék egyet. Ugye ő tudja, hogy nálunk nem így megy és mondtam is neki. Erre azt mondta, hogy egy ideig hanyagolható is, de egy pár éves laptop akkor is kelleni fog.
Honnan lehet ilyen célra venni egy gépezetet? Mármint olcsón, de azért legyen egybe.
Szerintem ha már proginfóra mész, akkor tudod használni az internetes keresőket:)
Ha csak programozáshoz fogod használni, akkor nem kell egy túl bonyi gép. Én 80 ezerért vettem egyet újonnan (részletfizetéssel, 0%-os THM).
Esetleg szétnézhetsz asztali gépek környékén is, én először ezt a megoldást akartam (30 ezer forintért már lehet venni használtan asztali gépet, amin bőven lehet programozni).
Igen, ismerem a keresőket, csak gondoltam, hogy valakinek van egy olyan laptopja, amit nem használ vagy hasonló.
Az asztali nekem is eszembe jutott, csak azt nem tudom, hogy mennyire lenne nekem jó. Tehát elvileg meló is lesz, és oda bevihetném a laptopot is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!