Mit csináljak ha 21 évesen sem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék tanulni és dolgozni is félek?

Uramisten, ez olyan, mintha én írtam volna. :( Ugyanígy vagyok, bár én nem félek dolgozni, hanem nincs hozzá kedvem. Ugyanis amit dolgoztam eddig, hét hónapot, a havi 80000 forintból nem láttam viszont semmit, mindent le kellett adnom a családi kasszába, ami oké lenne, ha nem a nagyszüleim adósságát kellene foltozni vele. Ráadásul kicsinált idegileg, mert utálok emberekkel foglalkozni, és szociális ügyintézőként szenvedtem végig az egészet, nyugtatók meg satöbbi, alig bírtam ki. Mindezt azért, mert ahogy te, én sem tudtam eldönteni, mihez kezdjek. Első évben egy OKJ képzésre vettek volna fel, de akkor családi ügyek és más egyebek miatt kis híján kicsináltam magam, és nem iratkoztam be erre.

Másodszor olyan szakra vettek fel, amihez a családom ragaszkodott, és természetesen gyűlöltem (szociális munka), ezért passziváltam a félévem kérdés nélkül, amivel újabb családi botrányt okoztam, hogy én vagyok a semmirekellő és az ingyenélő, aki húsz évesen is "otthon mereszti a valagát". (Megjegyzem, ez volt az az időszak, mikor dolgoztam suli mellett, de hát kit izgatott?)

És most, holnap lesznek a ponthatárok kihirdetve, ma láttam a pontjaimat, megint nem fognak felvenni, úgyhogy azon gondolkozom, hogy elmegyek pótfelvételin fizetősre, és visszakövetelem a pénzemet az oktatásomon keresztül a családtól, mert majd' félmillió forinttal támogattam a bagós, műkörmös rokonságomat, akik vécére is kocsival járnak, és elegem van belőle.

Úgyhogy én teljesen megértelek, mert én is voltam ilyen depresszív helyzetben, de most már ott tartok, hogy muszáj valakit hibáztatnom, amiért akkor senki sem vette észre, hogy az öngyilkosság szélén állok (kiköveteltem egy kutyát, ez rángatott ki a letargiából, komolyan neki köszönhetem az életem), és később is mindig mindenért én voltam a hibás, az ostoba, a felelőtlen, csak most már betelt a pohár. ˇˇ Most voltam huszonegy én is, és nagyon idegesít, hogy a családomtól függök, mert elvárják tőlem, hogy jó gyerek legyek, okos, szorgalmas, csináljak ezt meg azt, segítsek, de közben csesztetnek és ők nekem segíteni, azt már nem képesek. -.-

Bocsi a stílusért, csak nagyon ideges vagyok. :$ :D

Én is így voltam, pont, mint te. Két évig nem tanultam, mert először ugyanúgy voltam, mint te: ahová felvettek, az nem volt jó, depressziós voltam, hogy az nem nekem való, és nincs értelme, és addig nyávogtam és húztam a dolgot, amíg a pótfelvételiről is lemaradtam, és fél év komoly letargia következett, amiből csak egy kölyökkutya tudott kirángatni.

Következő évben megint felvételiztem, de mivel a családom, a naaaagy és támogató és szerető családom mind úgy gondolta, hogy ha én nem tudok dönteni, akkor majd döntenek helyettem. Mondták a szakokat, én jelöltem őket sorba, aztán ahová felvettek, kiderült, hogy nem az, amire ők gondoltak, csak szartak rá, hogy rendesen kifejezzék magukat. ^^ Oda beiratkoztam, de szintén az okos családomnak köszönhetően olyan adósságok lettek, hogy muszáj volt elkezdenem dolgozni, olyan közegben, amibe kis híján beleőrültem, és mivel nem voltam hajlandó az időmet tömény szenvedéssel tölteni, ezért passziváltam az évemet.

Idén pedig, januárban, mikor még mindig dolgoztam, és mocskosul kivoltam lelkileg és egészségügyileg is, azt jelöltem be, amivel szeretnék foglalkozni, és abban reménykedtem, hogy idén, hogy csinálok egy plusz emelt érettségit, elég lesz a pontom (az első helyen egy művészeti filmes, a másodikon média és komm. volt). Hát, nem. Az új oktatási törvénynek köszönhetően 30 ponttal emelkedett a ponthatár, ezért a harmadik helyre vettek fel, egy két éves médiás képzésre.

Most, mára jutottam el arra a szintre, hogy rájöttem, hogy nem a családomnak kell megfelelnem, hanem azt kell csinálnom, amit szeretek, és amivel tudok is valamit kezdeni. Ez, ahová felvettek, grafikusi dolgokkal foglalkozik, hang, vágás, kamerák, forgatókönyv, 3D alapok, weboldalkészítés, ilyesmi, egy szóval érdekes, és pluszpontot is jelent, ha elvégzem, és megint felvételizni szeretnék, mert OKJ. Márpedig szeretnék egy diplomát, és két év múlva megint felvételizni fogok, és ez az utóbbi két év ugyan nagyon szar volt számomra minden szempontból, de egyben nagyon tanulságos is. Megismertem a határaimat, kicsit a világ működését is jobban értem, és már nem vagyok olyan naiv, és nemtörődöm sem. :)

El fogom végezni ezt a képzést, lesz egy szakmám, és valami tudás a fejemben. Ami érdekel ebben a világban, az az állatok, a filmezés és az írás, de az utóbbihoz nem kell szaktudás, ha van hozzá érzéke az embernek, ezért kommunikációs iskolába nincs is értelme járnia szerintem annak, aki író/újságíró akar lenni... A filmezés pedig ebben az országban vicc. Úgyhogy íme a terveim: a két éves képzés alatt megtanulok egy harmadik nyelvet is jól, mert szerencsére van nyelvérzékem és szeretem is őket. Három nyelv ismeretével már elboldogulnék szinte bárhol a világon. A nyelv mellett elkezdem fejleszteni a biológia-tudásomat, ugyanis mindig is az állatok felé húzott első sorban a szívem, és úgy döntöttem, hogy természetvédelemmel vagy állatetológiával fogok foglalkozni. Kb. hat éves korom óta állatorvos, lovász, kutató, és ilyesmi akartam lenni, csak a kedves rokonságom mindig a fejét csóválta, hogy oda milyen nehéz, és bla bla bla. Nem igazán érdekel. Ezt a két évet intenzív tanulással fogom tölteni, hogy kárpótoljam a kiesett két évet. Talán még alkalmi munkákat is bevállalok, hogy lehessen még egy nyelvvizsgám, meg egy biosz érettségim. Idén a ponthatár pl. egy természetvédelmi mérnöknek volt, ahol 240 volt. A minimum. De mindegy, az sem érdekel, ha két év múlva 460 lesz, akkor is felvételizni fogok, és meglesz a diplomám.

Utána pedig, nyelvekkel, egy médiás szakmával és egy természetvédelmis diplomával ki fogok menni Afrikába, vagy Kanadába, és egy csomó lehetőség van így ebben a két dologban együtt. Segíthetek természetfilmeseknek, szervezeteknek, természetvédőknek, akár még a sajtóval és a marketinggel is foglalkozhatok, vagy természetvédelmi parkokban dolgozhatok.

Nem hiszem, hogy hatalmas ember lesz belőlem, jelentős vagy közismert, de most, húsz évesen látom a lehetőségeimet először tisztán; most érzem életemben először azt, hogy van előttem egy út, amit szívesen járnék. Irigylem azt, aki 14 éves korától el tudta dönteni, hogy ő igenis rendőr lesz, vagy fizika professzor, vagy fodrász. Én most jutottam el erre a szintre, és te is el fogsz. :) Lehet, hogy holnap, lehet, hogy öt év múlva, de ha eléred az igazán mélypontot, azt érezni fogod, onnan pedig lejjebb már mehet az ember. Észre fogod venni, mikor vagy a legmélyebben, és rá fogsz jönni, hogy hogyan tudnál visszakecmeregni az "élők" közé. :) Ha gondolod, írhatsz privát üzit is, és tényleg megértem a helyzeted, és tudom, hogy nehéz elhinni, de lesz ez jobb is. ;)