Jogra jelentkeznék. Megnéztem egy régebbi,2 éves könyvet. Abban az volt, hogy töri meg magyar kell. De a suliba nálunk nyomtattak ki másikat, amibe az volt, hogy töri, meg magyar\nyelv kell. Most akkor a német emelt érettségiért jár az 50 pont?
Ezt most találtam, csak az van benne, h 1et emelten kell, de a lényeg, hogy sorolja a nyelveket is. Ami azt jelenti, hogy járnia kellene a pontnak, nem?
"Érettségi vizsgakövetelmények: magyar és történelem"
Ez mondjuk ELTE, de gondolom az összesen így van, tehát erre a kettőre járhat a plusz 50 pont
Igen, ez egységes. Sajna, akkor szeptemberbe ráhajthatok az angolra is, mert h nem lesz magyar emeltem, az 100 >D
Köszönöm a válaszokat.
Hát én ugyan évekkel ezelőtt felvételiztem, de akkor is töri és magyar kellett. Az emelt pontot pluszban pedig csak akkor adták meg, ha töriből és/vagy magyarból volt emelted. A többi emelt tárgyadért semmi.
Nyelvvizsgáért persze megkaphatod még a pluszpontot, nem tudom, egy középfokú most mennyit ér, és mennyi a max. amit nyelvvizsgával lehet szerezni.
Azt tudtam, hogy régen csak azt fogadták el, csak a nyomtatvány zavart meg.
Egyébként, 28 pont jár egy nyelvvizsgáért, de ha 2 van, akkor csak 40 pont jár. ( szerintem ez még mindig könnyebb.)
2013-tól ez is változik!
Jogász (egységes, osztatlan): A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, latin nyelv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!