Szerintetek ciki ovodapedagógusnak menni, olyan tudással hogy orvosira is mehetnék?

Nem ciki, a te életed, a te döntésed.

Viszont baromira meg fogod bánni. Egy óvodában alig kapsz többet a minimálbérnél. Óvónő barátnőm már a pályaelhagyáson gondolkozik, mert a jövedelme a napi megélhetését alig fedezi, holott csak egy kis albérleti szobát vett ki, nem is lakást (ja igen, mivel otthon évekig semmi, de semmi munkát nem talált). A tapasztalt óvónők csak annyit mondtak, amikor ezen kibukott, hogy hogy lehet így megélni, hogy jól kell férjhez menni, egy óvónőnek ez az egyetlen esélye.

Sajnos muazáj az anyagiakkal is számolni, óvónőként determinálod magad arra, hogy egész életedben csóró legyél. Olyannyira, hogy például ha váltanál, az anyagiak miatt nem fogsz tudni..

Én cikinek éppen nem mondanám, legfeljebb a tehetség elvesztegetésének. Persze egy orvosnak elsősorban elhivatottsága kell legyen, és csak azután számít az agyi kapacitás. Egyébként nem orvos válik belőle, hanem inkább a pénzre vadászó DOKTOR. Akikből már így is akad bőven, sajnos. Óvónéniként nem valószínű, hogy meg fogsz gazdagodni, viszont azért kapsz fizetést, amit valóban szívvel-lélekkel csinálsz. Ha pedig nem kényszerből kell végezned életed nagy részében a fő hivatásod, akkor az már nem is igazán nevezhető munkának. Azért pedig a magasabb jövedelmet is érdemesebb talán feláldozni.

Hidd el, nem mindegy hogy muszályból, netán undorral jár valaki hosszú évtizedekig heti öt napban munkába, vagy pedig örömmel végzi a hivatását a már egyébként is elég szépen kitolt nyugdíj korhatárig.

Az is igaz viszont, talán még nem is biztos az esetedben sem, hogy valóban óvónéni akarnál lenni később is. Saját tapasztalatom szerint többször is változtak életem során az ilyen irányú elképzelések, ráadásul csak akkor érez rá igazán az ember, hogy mi az, ami valóban testhez álló, ha néhány hétre, hónapra a saját bőrén tapasztalhatja meg annak a bizonyos foglalkozásnak a szépségeit és nehézségeit.

Én tantervbe iktatnám a általános iskola utolsó éveiben és a középiskolában is a különböző szakmák megismerését a lehető legközelebbről is, hiszen a legtöbbről fogalmuk sincs a fiataloknak, így honnan is tudnák, hogy mihez lenne kedvük a későbbiekben.

A szakterületén is csak akkor válik valaki teljes értékűvé, ha az valóban érdekli, folyamatosan képzi magát benne és szeretettel végzi. Ugyan azért a diplomáért, ugyanannyi tanulással az egyik emberből lehet hivatását tekintve semmit érő, munkáját csak tessék-lássék, kényszerűségből végző, vagy pedig elhivatottságból, élvezettel, érdeklődéssel, teljes odaadással ellátó is. Inkább csak az utóbbi típus akarja a szakmai tudását is folyamatosan fejleszteni, hogy valóban értelme legyen a munkájának.

A tisztességre való neveléssel kapcsolatban azért nem egészen értünk egyet, hiszen manapság a gyerekek a pedagógusaikkal több időt töltenek együtt, mint a szülőkkel. Ezért egy igazán jó pedagógusnak legalább olyan hatással kellene legyen a gyerekekre, mint a szülőknek. Sőt! Sajnos nagyon sok szülő nem tudja már mit is kezdjen a gyerekével, ha már jó néhány kudarc érte a neveléssel kapcsolatban. Egy jó tanár, ha valóban erre teremtődött, nagyon sokat segíthet ebben is.