Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Egyetem? Párhuzamos képzés?

Egyetem? Párhuzamos képzés?

Figyelt kérdés

Kíváncsi lennék olyan véleményekre, amelyek nem az ismeretségi körömben lévő emberektől vannak...

Idén érettségiztem, s most megyek továbbtanulni.

Anno, a negyedik év elején, az egyetemek és a szakok közül nagyon Debrecent és a pszichológia szakot preferáltam. Tudtam, hogy magas pontszám, sokat kell gürcölni érte, de hát egye fene... aztán elkezdtem más szak iránt érdeklődni, a pszicho úgymond "háttérbe szorult". A másik szak nevezetesen az igazgatásszervező, szintén Debrecenben, esetleg Budapesten (akkor még). Ezzel együtt folyamatosan erősödött bennem a félelem, hogy túl empatikus lennék a pszichológiához, filozofálós alkat vagyok, túl sokat is rágódok bizonyos problémákon, amiket addig húzok, hogy az már számomra is fárasztó. Meg persze, hogy mennyire lenne munka vele. Továbbá ott volt kb 10 %-ban, hogy mégis mennyi is az a ponthatár. Nem jelöltem be. Ezen sajnos már nem tudok változtatni. Pedig nagyon jól sikerült az érettségi, megugrottam a tavalyi ponthatárt, s bármennyire is csekély volt akkor még ez az ok, hogy miért ne jelöljem be, egyre inkább zavar (ez a "csűröm-csavarom a problémákat" dolog). Szeretnék egyetemre járni, tudom, hogy menne is. Az általam választott szakot még mindig nem tartom rossznak, annak ellenére, hogy sokan blamálják, mert "közszféra így, közszféra úgy...". Én reménykedem benne, hogy szorgalommal és kitartással lehet boldogulni (remélem így gondolom majd 10 év múlva is).

S a kérdés: Butaság lenne-e most elkezdeni az igazgatásszervezést és jövőre jelentkezni pszichológiára is? Párhuzamos képzés lenne így messziről az ideális, de ha egyetem mellett szeretnék "élni" is, akkor gondolom nem kifizetődő. Vagy otthagyni az igszervet 1. vagy 2. félév után és pszichológiát folytatni (már ha felvennének jövőre)? Vagy hülyeség az egész, s az igazgatásszervező szakból hozzam ki a lehető legtöbbet, beleértve esetleg egy nemzetközi irányváltást és nyelvtanulást?

Ezek természetesen csak tervek, elképzelések. Ha végigolvastad és van véleményed, érdekelne. :) De a bunkó válaszoktól kíméljetek meg! (Negatív persze jöhet, de nyomdafestéket tűrő megfogalmazásban.) Előre is köszönöm.


2011. júl. 4. 20:03
 1/10 anonim válasza:
100%
Szia! Én a Te helyedben maradnék ig.szervezőn és esetleg, ha befejeztem akkor még ráhúzni 2,5 évet és mesteren jogásznak képezném magam. Vagy ahogy írtad mellé egy kis nyelvtanulás ez-az. Ha úgy érzed nem neked való a pszicho ne erőltesd! Párhuzamosan meg ne csináld, én jogot hallgattam meg mellé történelmet és csak az lett a vége, hogy egyikre se tudtam rendesen koncentrálni és szenvedtem, mint a kutya a vizsgáknál.
2011. júl. 6. 05:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Szia! Én vszínűleg nemzetközi igazgatásra, nappalira fogok járni Pesten. (Te végül is Debrecent jelölted?) Gondolkodom a 2. szakon, ami nálam anglisztika lenne. Sajnos anglisztika csak nappalin indul, plusz még dolgozni is szeretnék részmunkaidőben. Nem tudom, hogy oldom meg. De ez úgyis csak az első pár hónap folyamán dől el. Nem tudjuk még, milyen nehéz az igazgatási szak. Neked esetleg nincs lehetőséged levelezőn végezni a pszcihológiát?
2011. júl. 6. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

05:06 - Gondoltam én is a jogászra, meg sokan is ajánlották, hogy csináljam, mert hogy "el tudnának képzelni jogászként". Szép hivatás, de én nem érzem magam megfelelőnek hozzá. A pszichológiára pedig megfelelőnek érzem magam, csak már sajnos későn. Talán jövőre. S gratulálok egyébként ahhoz, hogy jog mellé bírtál (még ha nehezen is) egy másik szakot is... elismerendő. :)


22:47 - Igen, én Debrecent jelöltem meg. Bár a 2 nagyon kedves ismerősöm Budapestre fog járni valószínűleg, nekem mégis ez a város szimpatikusabb, de ki tudja mi lesz a jövőben :) Úgy olvastam, van levelezőn pszichológia, lehet az lesz a megoldás... csak nem tudom, hogy levelezőin is meg lehet-e úgy tanulni. Meg persze, amit te is említettél, hogy kivált részmunkaidő mellett lehetetlen művelni 2 szakot... és tényleg nem tudjuk, hogy ez mennyire lesz nehéz. Amúgy szerintem nemzetközi mellett az anglisztika nagyon jó választás, ha bírod :) BCE-re adtad be?

2011. júl. 6. 23:33
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha ugyanazok egyetemen belül lenne a 2 szak, már akkor sem tudnál ott lenni miden órán. (logikus, mert félévente 30 kreditet kell teljesíteni => 2 szak esetén 60 kredit, ami heti 60 órát jelenteni. Erre a 60 órára 5 nap jut, tehát minden nap 12 órád lenne, ami nyilván lehetetlen, mert a tanárok sem fognak este 8kor órát tartani).

Viszont ha nem jársz be az órákra, akkor kevesebbet fogsz tudni (elvégezheted, de gondolom azért mész oda mert érdekel, és akkor már célszerű végig is hallgatni a dolgot).

Viszont a pszichológus végzettséggel sem lenne biztos állásod (ahogy ezzel sem lesz). Viszont sokat dob a dolgon a külföld, tehát mindenképpen pályázz majd erasmus/valami ösztöndíjra, és menj külföldre egy fél évre.

2011. júl. 8. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Az igazgatásszervezés nem rossz, én a helyedbe ezen maradnék és másodévtől bevállalnám a nemzetközi kapcsolatokat is, így négy év alatt lesz két diplomád, ami használható is.Plusz ami nagyon nagyon fontos a nyelvtanulás, nem szeretnélek elkeseríteni, de szerintem két felsőfokú nyelvvizsga, vagy két szakmai középfokú már elvárt, ha ilyen területben gondolkodsz amikor állást keresel.Ne keseredj el, ez a két diploma most elég kapós ha párosul mellé nyelvtudás is, de csak akkor.A közszférában sztm nem érdemes hosszútávon gondolkodni, én még a gyakorlati időt sem pazarolnám rájuk, kivéve ha van valaki aki benyom egy jó kis önkormis állásba /nem a Kálvin téri polg hivatalra gondolok:o)/.Ha debreceni vagy illetve a későbbiekben is abban gondolkodsz akkor a nyelvtudás azért is fontos lehet, mert elég sok bsc és ssc fog nyílni ott az elkövetkezőkben és szippantják be a nyelveket beszélő diplomásokat csak úgy mint Pesten.Nyelvek közül az angol alap, de érdemes mellé olyan szinten elsajátítani egy kevésbé népszerű nyelvet ahol már tárgyalóképesen tudsz kommunikálni.

Sztm a pszichómókus témát felejtsd el, nem bántani akarom vagy lenézni őket, egyszerűen van a családban kettő is és amellett, hogy nehezen találtak állást nevetséges fizetésért még folyamatos lelki nyomás alatt is állnak ami az évek során rányomja a bélyegét a családi életre.4

Pszichológusnak csak erős határozott személyiségek jelentkezzenek, aki el tudják vonatkoztatni magukat a problémáktól és kívülről szemlélni, állításod szerint ez neked nem megy.Azon kell elgondolkodni, hogy amikor bevisznek hozzád egy 4 éves kislányt akit az apja évek óta terrorizál akkor képes lennél-e távolságot tartani és kivonni magad a gyerekkel történek hatása alól magad, hogy érdemben a segítségére lehess.Ez kegyetlenül hangzik, de sajnos ezt így kell.

Másrészt a pszicho szak olyan, mint a kommunikáció és a turisztika azért magasak a ponthatárok, mert túlképzés van belőlük, persze csak a színvonalasabb egyetemek ponthatáraira gondolok és nem a Kodolányis és Zsigmond Királyos "büfészakokra".Nos kb ennyi, remélem egy pár dolog elgondolkodtatott.:o)

2011. júl. 8. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Én pedig azt mondom, hogy hallgass a szívedre, és én úgy érzem, hogy az neked a pszichót súgja. Megmondom miért érzem így. Először is te írtad: "ezen sajnos már nem tudok változtatni". Másodszor: gondolom, szeretnél egy kis támogatást, igazolást kapni ahhoz a döntéshez, amit valószínűleg a családod akaratával szemben kell meghoznod, hogy ti. a pszichó szak kedvéért halasztasz 1 évet. Ez a szülőknek nem szokott tetszeni, ez tény... Szóval a véleményem: várj 1 évet és menj pszichológiára.
2011. júl. 8. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a hasznos válaszokat! Tényleg elgondolkodtatóak... még ezen el fogok merengeni.
2011. júl. 10. 09:30
 8/10 anonim ***** válasza:

07-06 22:47 vagyok.

Igen, BCE-t jelöltem. Igazából én is hasonlóan vívódtam, mint Te. Az id.nyelvek és a magyar nyelvtan a kedvencem, de nem akartam azt, hogy elvégzem a BTK-t, és nem tudok kitölteni egy hivatalos iratot, és semmi rálátásom nincs a mindennapi életre, a gyakorlati dolgokra, amelyekre - tetszik, nem tetszik - szükség van. Ilyen szempontból a pszicho is hasonló a bölcsész szakokhoz.

2011. júl. 11. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
20:43 - Valóban, a gyakorlati mivolta csak pozitívum :) Azért kérdeztem egyébként, mert ismerem egy lehetséges jövőbeni szaktársad, ha érdekel az elérhetősége, meg tudom adni :)
2011. júl. 12. 08:57
 10/10 anonim ***** válasza:
Köszi szépen, ha az ismerősöd sem bánja, esetleg megadhatod az e-mailjét. :)
2011. júl. 13. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!