Van még esélyem bekerülni felsőoktatásra?
Szakközépiskolába (érettségi és egy nyelv van ha valaki nem tudná) járok 16 éves vagyok tizedes, egy nyelvet tanulok (német), és ott elég gyenge a közösség meg a tanárok is úgy vannak, hogy "mindegy".
Szin kettes vagyok, kb két-három tantárgyból leszek hármas.
Az igaz, hogy nem tanulom halálra magam, de mindig kész van a házim, mindig tanulok valamit meg normális vagyok az órákon, elég sok elven gyerek van még tizedikben is, akik nagyon rontják az órát.
Ha 11-ben meg 12-ben hármas négyes bizonyítványom lesz, lesz valami esélyem valami felsőoktatásra? Nem az orvosira indulnék, de nem akarok menni szakmára.
A szüleim akarták, hogy menjek szakközépiskolába, mert az igaz, hogy nem voltam 7-8-ban valami jó tanuló, de ott akkor az osztálytársaim végig piszkáltak az órákon, és mindig én kaptam, "ez nem kifogás", sokat számít egy közösség. Erre csak most jöttem rá, ha sima gimibe mentem volna, szerintem jobban tudnék teljesíteni, normális közösség stb.
16F
Nagyon köszi, mindenkinek! :D
Semmi sem lehetetlen, de, hogy kitűnő legyek, ha összetöröm magam se tudnám megcsinálni. :((
Van még esélyed, de akkor nagyon össze kell szedned magad. Leginkább azért, mert a felsőoktatás szabályozása kb. évente változik, nem tudni, mi lesz két év múlva.
Legalább egy négyesre hozd fel magad, de célozd meg, hogy kitűnő legyél.
Nagyon egyszerű a dolog, minden nap amikor leülsz tanulni, addig tanulj, amíg nem érted és nem tudod visszamondani az anyagot. Ekkor a tanár kénytelen lesz ötöst adni felelésnél, dolgozatnál.
De ez a kevésbé fontos része a dolognak.
Egyetemen rengeteget segít a középiskolában megtanult anyag. Arra épít ugyanis (nyilván nem minden tárgyra, csak a kapcsolódókra), és ha most nem tanulod meg, akkor egyetemen, első félévben visszamenőleg kell majd. Ami sokkal, de sokkal nehezebb.
Ha az érettségin magas %-ot érsz el abból a 2 tárgyból, amit az a szak kér, ahova jelentkeztél és van érettségid (plusz pont miatt) akkor simán van esélyed.
Most még nem vagy elkésve!
Azt találd ki, hogy milyen irányban akarsz továbbtanulni, mert minden szakra más érettségi tárgyak kellenek, ezért nem mindegy, hogy az 5. tárgyad mi lesz.
Pl. mérnöki szakokra matekot ÉS fizikát VAGY kémiát VAGY esetleg informatikát kérnek, akkor érettségin elég, ha a matek és ez(ek) jók lesznek a magyar, töri, nyelv nem érdekli őket, csak legyen meg.
A nyelvvizsga mindenképp jól jön a pontok miatt is, meg a diplomához is kell legalább egy középfokú, szóval valamikor mindenképp meg kell csinálni, és egyetem vagy fősuli mellett nem biztos hogy lesz rá időd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!