Természettudományi karra akarok menni, mert biológia-angol szakos tanár akarok lenni. A biológia részt tudom. Az angol része viszont hogy van, hogy vehetek fel minort?
Az ELTÉ-n úgy van, hogy a második félév végén van szakirányválasztás. Ekkor elektronikusan kell választani.
Angol esetében arra kell majd figyelni, hogy előírnak már akkor is tárgyakat, amikor még nem is választottál minort (vagyis az első és második félévben).
A biológia alapképzés 6 féléves. Ahogy felvesznek, vegyél fel angol kurzusokat és a tanárképzős kurzusokat. Ha nem csúszol, akkor 6 félév, vagyis 3 év alatt lesz alapdiplomád. Utána jön 5 félév mesterképzés, vagyis 2,5 év. Azzal már taníthatsz is, alapdiplomával nem.
Tehát első pillanattól az utolsóig 5,5 év (ha nem csúszol sehol).
szia! látom elég régen irtad ezt a kérdést,de remélem még beszoktál ide nézni és elolvasod most az én kommentemet:)
szóval.
én is biológia-angol tanár szeretnék majd lenni.. de én a gimibe még csak most vettem fel a fakultációt.. biológiát és fizikát.. evvel tudok jelentkezni majd a természettudományi karra? biológiára ?! ugye.. ? +még akarok ebben az évben rakni nyelvvizsgát is..
és ha jelentkezek szegeden erre a szakra,akkor tanulom a bioszt az első félévben..és a másodikban kell felvennem hozzá még az angolt ? vagy hogy is van ez ? kérlek segíííííííts! :D és mesélj,hogy hogyan tetszik neked a suli :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!