Széchenyi jogász kar vagy ELTE jogász kar és miért?
#10
Köszönöm a válaszodat.
Nemrég, talán három héttel ezelőtt volt is egy nyiltnap az ELTE-n. Természetesen el is mentem, viszont ezek után merültek fel bennem ezek a kérdések. Mivelhogy, egy évvel ezelőtt voltam a Széchényin is, ott is kaptam minta tantervet, viszont az nem fért ki egy a4-es táblázatba. Valamint sokkal több választható (fakultatív) tárgyuk volt mint az ELTEnek, nem beszélve arról, hogy még a kötelező tanorák sem voltak mindenhol megegyezőek. Viszont ezt nem úgy értem, hogy másogy nevezték meg, hanem konkrétan több kötelező tárgy volt feltűntetve.
Viszont nincsenek olyan lehetőségek a Széchenyin, mint az ELTÉN. Gondolok én ez alatt versenyekre, tanulmányi útra, tapasztalat szerzésre.
Valamint bevallom, a minta órák alatt mutatott munkamoráll és előadások valamint az oktatók közvetlensége megragadott.
(Bár nem zárom ki azt a feltételezésemet sem, hogy "kényszerből" voltak ilyen kedvesek a csoporttal. Vagy hogy a nyiltnap kedvéért, egy napra vonzóbb előadási módszerhez nyúltak)
A nyílt napokon mindig megjátszák magukat, erre ne alapozz. Az ELTE "lehetőségei" ne tévesszenek meg, mert azok általában csak a nagyon tehetséges, kimagaslóan teljesítő hallgatóknak hozzáférhetőek. Nem sokan versenyeznek angolul az évfolyamon, a kirándulások se mindenki számára adottak stb stb
Az ilyen plusz szervezetkbe való bekerüléshez, sőt szinte minden plusz dologhoz külön felvételizned kell, és a rengeteg diákból nincs olyan nagy esélyed hogy pont téged fognak kiválasztani. Az ELTE nagyon "elit", az annak jó aki tényleg nagyon tehetséges, a többieknek szerintem inkább való a vidéki egyetem, mert azok családiasabbak, kevésbé versenyistállók stb
Tdk-t csinálni a Széchényi egyetemen pl ugyanúgy tudsz mint az ELTE-n, szóval az alap lehetőségeid bármelyik jogi egyetem meglesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!