Egyetemváltás művészeti szakok között?
Jelenleg képi ábrázolás szakon vagyok elsőéves hallgató, de mivel művészeti szakközépiskolába jártam 5 évig (grafikus okj képzést is szereztem), így nem ad túl sok újat a mostani képzés, és szeretnék jövőre tervezőgrafika szakon tanulni, ezen belül is a SZE vagy a EKKE a legszimpatikusabb. A féléves átjelentkezésre nem sok esélyt látok, hiszen itt jelentősen alacsonyabb szintű a képzés, mint tervezőgrafika szakokon, így februárban felvételiznék újra az adott szakokra. Az lenne a kérdésem, hogyha elkezdem itt a képi ábrázoláson a második félévet, és közben felvesznek tervezőgrafikára, akkor minden következmény nélkül kezdhetném meg az új helyen a tanulmányaimat, és hagyhatnám itt a képit? Olyat is hallottam, hogy első félévig bármikor ki lehet lépni, de ha már a második félévet elkezded valahol, majd abbahagyod, akkor ki kell fizetni a tandíjat, ami sajnos nem kis összeg. Nemtudom, ez csak arra vonatkozik-e, ha kiiratkozás után máshol nem folytatod az egyetemet, vagy az én esetemben is így lenne-e.
Valamint ilyen esetben lehetséges kreditpontokat átvinni?
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!