El lett pazarolva a nyaram a tanulás szempontjából? - és egyéb kérdések
11.-es, gimnazista vagyok. Az idei nyáron alig töltöttem időt tanulással, ha pedig igen, az nagyon minimális volt (németből két bizonyos tankönyvi leckét, meg számolások). Nem volt annyira sűrű a szünetem, hogy ne tudtam volna tanulni, vagy inkább ismételni. Néha gondoltam rá, de addig nem igazán jutottam el hogy leüljem csinálni. Nyilván emiatt ki is esett sok dolog, amiket már egyszer megtanultam, így az éveleje a felzárkózásról szól (mármint nem a többiek, hanem a saját szintemhez képest (mondjuk valamennyire a többiekhez is, mert csodálkozva vettem tudomásul németen is (is!,tehát más tárgyból is) , hogy rajtam kívül a fél csoport tanulta a nyelvet (persze lehet jönni azzal hogy nyelvet valamennyire könnyebben lehet tanulni, de mondjuk a német esetében ez talán mégsem annyira igaz).
És ekkor előjöttek bennem a kérdések. Kellett volna ismételnem, tanulnom a nyáron? Miért, hogyan felejtettem olyan sokat 2.5 hónap alatt? (nem rohasztottam minden nap le az agyamat (néha talán sokat töltöttem időt a képernyő előtt, de na, ki nem csinált ilyet (lehet az osztálytársaim(?))), nem alkoholizálok stb.). És iskola közben, évközben meg tudja bárki is valósítani azt, hogy ismételjen? Mindenki felejt ennyit? Vagy tényleg hülyén töltöttem a nyarat?
Valószínűleg eleve sem tudtad azt az anyagot, csak áltattad magad ezzel...
Ha korrekten megtanulod az anyagot, akkor egy nyár kevés ahhoz, hogy elfeledd... Nagyon max egy felszínes átlapozás, és a 90%-nak vissza kellene jönnie.
Ha nem így történt, eleve se tudtad
Szerintem nyáron nem kellett volna tanulnod, hacsak nem volt különös célod. Pl én az emelt kémia érettségire azért elkezdtem tanulni előző nyáron, illetve a nyelvvizsgák előtti nyarakon a nyelvekkel foglalkoztam. Nyilván, ha le lettem volna valamelyik tárgyból csúnyán maradva, akkor meg arra kellett volna némi időt szánni, de ilyen szerencsére nem volt.
Most már mindegy, ezzel már kár foglalkozni, most tedd meg, amit tudsz.
És esetleg ha a magolást sokszor ismétlem akkor a hosszútávú memóriába beépülhet? Tudom hogy nehezebben értem meg a dolgokat mint mások, többet kell kutakodnom, és egyre több az anyag. A fene enné meg a felejtést.
Még egy dolog: esetleg tudna valaki egy olyan oldalt ajánlani ahol több tantárgyból gyakorlófeladatok vannak (pdf formátumban)? Nyelvekből (német, akár angol (nem feltétlenül kell csak nyelvi feladatlapoknak lenniük (tehát szókincs is lehet))), matek, biosz, kémia? Tehát egy olyanra gondolok ahol különféle témakörönként (egy tantárgyon belül) feladatlapok találhatóak, nem versenyfeladatok. Nem tudom van-e ilyen, én nem találtam (ingyenesen), lehet nem az égből kellene várnom a sültgalambot.
Azért idegen nyelvből 2- 3 hónap kihagyás nagyon sok.
Képzeld el, hogy mondjuk magyarul se nem beszélsz, se nem olvasol, sőt nem is gondolkodsz ennyi ideig. Még az anyanyelvi képességeink is lebutulnának valamennyire ettől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!