Melyik varost tartjatok jobbnak, elhetobbnek, elvezhetobbnek orvosi egyetem szempontjabol?
Vélhetően erdélyi vagy.
Ez esetben nem kérdés: Debrecen.
"Valamint egyszer hallottam, hogy Pesten a kulfoldi magyarokkal szemben ridegebbek mint Debrecenben."
Amióta Orbánék a határontúliakban megtalálták a szavazóbázisukat azóta az egész országban erre számíthatsz. Szavazati jogot kaptok mikor nem is itt éltek és nem itt fizettek adót. Ingyen utazhattok minden távolsági járaton, az itt élők meg súlyos összegekért is botrányos körülmények közt tudnak csak munkába vergődni. Mindenféle kedvezményben részesültök, amikről az itt élők nem is tudnak, és nem is álmodhatnak róla. Ne csodálkozz ha ridegebbek lettek veletek szemben az itt élő magyarok és ezt köszönd meg szépen Orbánéknak.
Budapesttel jobban jársz, mert nívósabb az orvosi egyetem és ezermilliószór több lehetőséged akad. A város viszont élhetetlen, túl nagyok a távolságok és elképesztően sok a közveszélyes bűnöző cickány.
Debrecen a méretéből adódóan élhetőbb és sokkal nyugisabb mint Pest, de rettentően unalmas, elképesztően drága a lakhatás, és az egyetem is csak a fideszmaffia érdekei szerint működik.
Bolond vagy, ha erdélyiként nem Debrecenbe mész!
Pont a határközelisége miatt nagyon sok erdélyivel találkozhatsz.
A DE-n nagyjából 7000 külföldi diák tanul.
A magyar orvosi egyetemek kivétel nélkül jónak mondhatók!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!