Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Tanítók-tanítónénik: érdemes...

Tanítók-tanítónénik: érdemes tanító szakra jelentkeznem, ha középiskolában közepes (nem jó, nem kitűnő) tanuló voltam? Vagy az ilyen menjen inkább óvoped-nek? Ill. ha nehezebben jegyződik (most már) meg a tananyag, lehet így is esélyem egy diplomára?

Figyelt kérdés

Mivel eltelt jó néhányan év már a hagyományos érettségim óta, nem úgy működöm már, mint régebben.


Többen mondták - és én is ezt érzem magamon -, hogy nagyon pályát tévesztettem. Tanító, vagy óvodapedagógus sokkal közelebb állna ahhoz amit szeretek csinálni. (Bár az előbbi egy hangyányival talán jobban meg van fizetve, mint az utóbbi. De itt most nem ez a kérdés.)


Vannak előnyei a nappali tagozatnak a levelező tagozattal szemben? Mik azok?


Ha igen - például több tudást ad a nappali, vagy nappalin jobban odafigyelnek a hallgatókra, vagy a tanulók sokkal összetartóbbak - később mégis szeretne a diák átjelentkezni levelezőre (teszem azt a legutolsó évben) van erre is lehetőség nappaliról?


Utóirat (rendben, azt hiszem túl sokat kérdeztem, de ez - sem - hagy nyugodni) néhány kiírás alatt, ahogy visszaolvastam ezen hozzászólásokat, többen megosztottak olyanokat is, hogy vizsgaidőszakban a pedagógiai szakokra járók jóformán kikészülnek, mert a vizsgaidőszakok (szerintük) annyira kemények...

Ez mennyire igaz? Vagy ha nem egészen így kellene a "vizsgaidőszakok keménységét" érteni, akkor mire kellene gondolni ezalatt pontos(abb)an?

Nem fizikai, vagy nem megerőltető munkát végzek hála Istennek (egyszerű távmunka), mégis az olvasható néhány véleményben hogy így, ha pedagógiai szakra jár az illető, akkor vizsgaidőszakban ki fog készülni - körülbelül használhatatlan lesz...



2023. júl. 15. 20:10
 1/4 anonim válasza:
100%

Szia! 17 évig voltam a pályán. Októberben váltottam, mert úgy láttam, nem javul a helyzet, hanem egyre inkább romlik. A 2000es évekig teljesen jól éreztem magam, szerettem a hivatasomat -mert én annak tartom-, de sajnos a magam és családom érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést. Úgy éreztem, mintha direkt szurnanak ki a pedagógusokkal, a megbecsültséget nem is említem. A gyerekekért vérzett a szívem meg a közeg és a kollégák miatt, mert semmi nem pótolhatja az iskolai környezetet, a gyerekeket, a tanév menetét, de annyira sok volt az egyéb, amivel foglalkozni kellett, hogy kb. a lényegről tolódott el a hangsúly. A fizetésemelésben nem bíznék, 2014es minimálbérekhez mérik a bértáblát és ez nem fog változni. Túl sokat kellene erre fordítaniuk.

Sztem ilyen átlaggal nyugodtan jelentkezz a fősulira. Persze, tanulni kell, de hol nem. Ha választani kellene, én nappali szakot választanék. A vizsgaidoszak valóban kimerítő, mellette nem igen lehet mást csinálni, ha rendesen akarsz tanulni. De ez az én véleményem.

Teljesen megértem a lelkesedésedet és nem felejtem, hogy én miért is választottam ezt a pályát, máshol nem is tudtam magamat elképzelni, de már nem éri meg. Nagyon sajnálom. Leginkább a gyerekeket és az embereket, akik nem látják, mekkora is a baj.

Egyébként először én is óvó néni akartam lenni, de rajöttem, hogy nem az én korosztályom. Túl kicsik... 😄

Minden jót kívánok neked a továbbiakban és kívánom, hogy javuljon a helyzet, mert most igazán kilátástalan.

2023. júl. 15. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
*2010es évekig.
2023. júl. 15. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Nem a jegyeid miatt beszélnélek le...

Tapasztalatot nem írok, mert én 15 éve végeztem, azóta már biztos semmi nem úgy van.

De arra emlékszem, hogy ugyanilyen idealista elképzeléseim voltak, mint neked. Csak gyerekekkel akarok foglalkozni, meg se hallom, hogy normális ember messzire elkerüli ezt a pályát. Valahogy úgy voltam vele, 4 év hosszú idő, majd jobb lesz. Nem, nem lesz jobb, se 4, se 40 év múlva. Időpocsékolás beleölni 3-5 évet, ha utána úgyis elhagyod a pályát. Én mondjuk használom a diplomám magántanárként, mert azóta is csak a gyerekek érdekelnek, de megélni így se lehet belőle, csak legalább a többi sz@r nem jön vele, ami iskolai dolgozóként. De az alatt az idő alatt tanulhattam volna olyat is, amivel keresni is lehet. Nem azt mondom, hogy megbántam, de azt bánom, hogy emiatt semmi máshoz nem értek. Az meg óriási hátrány, ha meg akarsz élni.

2023. júl. 15. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

2000-ben érettségiztem jó eredménnyel (a bizonyítványaim is ilyen 3,5-4 között mozogtak), továbbtanultam, majd tizenévig egy irodában aktákat tologattam. Aztán elment az eszem és újra tanulni kezdtem. 1 hónapja diplomáztam tanítóként. Levelezőn. Az utolsó félév a gyakorlattal (+ már iskolában dolgoztam), szakdolgozattal kemény volt, de az előtte lévő 7 messze nem volt megerőltető.


A levelezőn kevesebb idő van leadni az anyagot, de ezt gyakran figyelembe is veszik számonkérésnél. persze a végén mindenkinek ugyanaz a vizsga, de mondjuk jó, hogy pl egészségtanból, vagy nem is tudom, technikából nem kell megszakadni meg fölösleges dolgokat tanulni.

Levelezőre át lehet menni bmikor következő félévtől, de levelezősként is beülhetsz a nappalis órákra, ha ráérsz. Én a gyakorlataikra jártam be, az érdekelt nagyon. mert hogy az levelezőn borzasztóan kevés van.


Az #1-es válaszra reagálva: Én más szektorból váltok most ide (van ennél rosszabb). Vérzik a szívem a körülmények között, de nekem most ez az egy lap van a kezemben. A mentorom azt mondta, sose felejtsem el közben, hogy mennyire szeretem csinálni. Ő is szerette, nála is elmúlt, lehet, nálam is így lesz, akkor tovább fogok lépni.

2023. júl. 16. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!