Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Van lehetőség arra, hogy az...

Van lehetőség arra, hogy az idei tanévem ne kerüljön bele a bizonyítványba?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Először is tudom, már rég meg kellett volna ezt tennem, de sajnos különböző okok miatt eddig nem sikerült.

Tavalyi év során (10. osztály) egy ágazati alapvizsgának köszönhetően évet kellett ismételnem. Minden tantárgyból átmentem, kivéve ezen a bizonyos vizsgán, ezért a bizonyítványba bekerültek az akkor viszonylag jó jegyeim, viszont az is hogy évet kell ismételnem. Az idei tanévben teljesen elment a motivációm az egésztől, aztán elhatároztam magamat annál hogy burkoló szakmát fogok kitanulni egy helyi iskolában, felnőttoktatás keretein belül. Na most a gondom az az, hogy a honlapjukra az van írva hogy a 10. osztálynak meg kell lennie a részvételhez. Sajnos nekem ez nincs meg jelen pillanatban, és ebben a tanévben szintén nem lesz meg, ugyanis a motivációhiány miatt teljesen belef*stam szép szóval a tanévbe, hiszen már tudtam hogy semmiképp nem szeretnék itt maradni. Na most én gondolkodtam azon a dolgon hogy az oké hogy tavaly egy szakmai alapvizsga miatt megbuktam, viszont a "rendes" , szakmától független tantárgyakból átmentem, ráadásul egész jó átlaggal. Azt tudni kell, hogy a jelenlegi iskolám és az építőipari iskolának köze nincs egymáshoz, ezért érdekelne az hogy ilyenkor a leendő sulimban ezt nem-e tudnák elengedni úgymond hogy megbuktam alapvizsgán, és érvényesíteni a meglévő 10. osztályt?

Valamint meg-e lehet kérdezni a jelenlegi iskolám igazgatóját, hogy ne írják be az idei tanévemet? Vagy legalább hogy ne húzzák át a tavalyit?

Tudom elég bonyolult..

Ha értelmetlenül írtam valamit akkor szóljatok és megpróbálom leírni érthetőbben!! :D

A válaszokat nagyon szépen megköszönném.



2023. jún. 14. 15:57
 1/2 anonim ***** válasza:
Tartok attól, hogy előbb kellett volna gondolkodni, és tavaly lépni, nem idén...
2023. jún. 14. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Én burkoló vagyok/szakmám is az, két évet jártam az építőipariba, és ötösre vizsgáztam/. Jól átgondoltad? Ha abba is bele fogsz sza rni, akkor lesz egy szakmád, amivel max kontárkodni fogsz tudni. Kontárbòl meg már van elég az országban.

Amúgy ha sikertelen volt az ágazatid, akkor nincs meg a 10 osztályod, tehát nem vehetsz részt a képzésen. Szüleid mit szólnak ehhez?

2023. jún. 15. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!