Vannak itt olyanok, akik osztatlan tanárképzésre jelentkeztek?
Valóban szükség van pedagógusokra ahogyan szükség van pékekre utcaseprőkre és taxisofőrökre is, ezt nem vitatom. Csak sokkal alacsonyabb a léc amit meg kell ugrani egy embernek hogy pedagógus legyen. Plusz hozzátartozik hogy egy hozzám hasonló őstehetséget nagyon egyszerű felkészíteni egy emelt érettségire mert gyakorlatilag nagyobb tudásom van mint a felkészítőtanáromnak. Szóval egy tanárként ne legyen túl nagy elvárásod mert annyi van belőlük mint égen a csillag míg egy tehetséges sebészorvost olyan nehéz megtalálni mint egy tűt a szénakazalban.
Köszönöm a biztatást én elsősorban a szakma iránti elhivatottságból csinálom azt amit nem azért hogy megfeleljek a kollégáimnak vagy a pácienseknek. Ha nem tetszik valami akkor lehet menni másik sebészhez nem kötelező engem választani. Egyébként harmadéves orvostanhallgató vagyok és az átlagom olyan magas hogy bátran kijelenthetem dominálom a szaktársaimat mert nekem olyan intellektuális tudásom van hogy valóban megértem és átlátom a folyamatokat nem csak tanulok ész nélkül. Ahogy a professzoraim is visszajeleztek - ilyen egy igazi bölcs és jó szakember mint én vagyok. Épp ezért nem is mentem tanárira mert kár lenne elvesztegetni a hatalmas tálentumomat. Mindenesetre sok sikert kívánok az ABC felírásához a diákoknak, biztosan nagyon megerőltető feladat.
Maradok tisztelettel: egyelőre Mr. G ( ami hamarosan Dr. G-re válts ;) )
A 3-as is. Édes fiam, ezzel a stílussal semmi nem lesz belőled. Így nem élhet elhelyezkedni a munka világában.
Egyébként ne haragudj, de butaság volt most tanárira jelentkezni. De mindegy, majd meglátod.
Szétadom az "orvosis" gyereket. Még nagyon elhiszi, hogy ilyen személyiséggel érvényre tud jutni :D (Már amennyiben valóban orvosis)
Amúgy egy másik kérdés alatt presszionáltam, hogy ugyan már mutassa meg az a hatalmas átlagot, ha már leírta. Még nem tette meg.
Tanárira ma csak az jelentkezik, aki elmebeteg. Egyik aspektusa sem éri meg. Inkább valami "normális" szak, és utána ha akar tanítani az ember, akkor maradhat az egyetemen, mehet a versenyszférába is tanítani, de ha egyik se jön be, akkor simán mehet szaktanárnak.
Miért nem tudnak az emberek arra válaszolni ami a kérdés? Senki se kérdezte, hogy megéri-e manapság tanárnak tanulni..
Nekem 3. helyen van az ELTE biosz-kémiatanár szak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!