Aki, most egyetemista vagy volt egyetemista ti bejártatok vagy bejártok előadásokra?
Sokat hiányoztam, de sohasem léptem túl a megengedett hiányzás keretet. Bár sokszor megkaptam a tanáraimtól, hogy miért veszem el a helyet olyanoktól, akik szívesen járnak órára.
A hiányzásom fő oka az volt, hogy amit szóban hallottam, az egyik fülemen be, a másikon ki. Mindig is könyvből tanultam, otthon nyugodt körülmények között. Igy ha el is mentem az órákra, csak testileg voltam jelen.
Máig is csak leírt anyagot tudok megjegyezni, megtanulni. De azt annyira, hogy többnxire még arra is emlékszem, hogy a tankönyv melyik oldalán a lap melyik részén található. De csak a tudományokból. Ami nem szigorúan logikus, például az irodalom, történelem és hasonlók még leírva is sötét ló számomra. A művészetek közül a zene (színház zenekarban hegedültem), a sportok közül a sakk (versenyszerűen sakkoztam, első osztályú minősítésem van) jelent valamit számomra, a többi hidegen hagy. Egy vers számomra szavak zagyva halmaza, a Mona Lisánál meg többet ér egy fénykép, mert az precízebben ábrázolja a valóságot.
Enyhén autista vagyok, de csak az veszi észre, akivel napi kapcsolatban vagyok. A feleségem jól ismer, a bevásárló listát mindig egy cetlin adja át, mert úgy még fél év múlva is fel tudom idézni, míg ha elmondja, mire kiérek a kapun, már nem emlékszem rá. Nem okoz problémát a mindennapokban, az meg hogy az egyoldalú érdeklődési köröm miatt szakbarbárnak neveznek, nem zavar, nevetek rajta.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!