Mit kéne tennem?
Most lettem 10.-es, bár igazából 11.-es lennék csak az első évben német nyelvi előkészítőn voltam.
Eddig sem igazán szerettem az osztályomat, de most hogy több barátom is átment másik iskolába, még inkább nem érzem jól magam. Egyébként egy gimibe járok, nem technikumba.
Sokszor gondolkoztam azon hogy átmegyek én is másik suliba, de annyira nincs olyan suli a közelben, ahova szívesen mennék.
Meg igazából, ha gimibe megyek 10.be, mindenkinél egy évvel idősebb leszek, ha viszont olyan osztályba ahol szintén volt nyelvi, akkor pedig olyan osztályba kerülök ahol a többiek már több mint 2 éve ismerik egymást és félek hogy nem tudnék már igazán beilleszkedni.
Az öcsém idén lett 9.-es és ő technikumba ment továbbtanulni, olyan szakon amit szeret, és már a gólyatáborban tök sok emberrel összebarátkozott és nagyon élvezi a sulit is. Ő a kisképzőbe jár.
Azon is gondolkoztam, hogy átmehetnék egy technikumba. Ott viszont ugye már legalább 1 vagy 2 éve tanulnak szakmai tárgyakat és nem tudom hogy fel tudnék-e zárkózni. Emellett nem igazán tudom hogy mivel szeretnék foglalkozni felnőtt koromban. A biológia például kimondottan érdekel, de ugye a technikumok többségében csak komplex természettudomány van, azaz nincs külön kimondottan biosz. Szóval ha akarnék sem tudnék mondjuk érettségizni.
Technikumok közül főleg művészetibe mennék, mert szeretek rajzolni, tervezni stb, de nem vagyok benne biztos hogy ezzel tudnék vagy akarnék foglalkozni felnőttként.
Szerintetek mit kéne csinálnom? Maradjak a mostani suliban és majd 2-3 év múlva érettségi után eldöntöm hogyan tovább? Vagy inkább menjek át egy másik gimibe? Vagy érdeklődjek a művészetis suli iránt?
Az a baj hogy nem igazán tudom mi lenne a jó választás, főleg hogy azt sem igazán tudom, hogy mit szeretnék igazán... Attól is félek hogy attól még hogy átmegyek egy másik suliba, ugyan úgy kifogok egy nem túl jó osztályt... De pl egy művészetibe, rengeteg hasonló érdeklődésű emberrel lennék körbevéve.
Ha átmennél technikumba akkor nem lenne gondod azzal, hogy a többiek már 1-2 éve tanulják az adott szakmát, mivel kilencedik osztálytól újra kéne kezdened. Érettségizni pedig tudnál, hiszen a technikumnak pont az a lényege, hogy 3 év szakma után még opciód van 2 év pluszra, ha érettségizni akarsz. Legfeljebb egy kis plusz készülés kellene a bioszhoz.
Ha pedig nem érzed jól magad a mostani helyen, akkor válts. Bár sose értem, amikor valaki az osztályát hibáztatja, amiért nincsenek barátai. Kizártnak tartom, hogy az osztályodban mindenki ugyan olyan legyen, kivéve te
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!