Melyik alapszakon lehet programozást és biológiával kapcsolatos dolgokat is tanulni?
Én egyedül a molekuláris bionikánál találtam eddig ilyet.
Tudok esetleg valami mást is, ami ezeket ötvözi?
(A bioinformatika területén szeretnék majd dolgozni)
Molekuláris bionika Bsc nem a legjobb ilyen szempontból, Szegedi Tudományegyetemnél csak Programozás alapjai, digitális architechtúrák és Algoritmusok voltak, összesen 3 tárgy infóból(asszem nem hagytam ki semmit), viszont biosz része egészen jól fel van építve.
Infóból itt úgy tudsz játszani ha a kötelezően választhatóaknál nagyon ráugrassz az infóra + érdemes szabváloknál is infós tárgyakat tolni.
Ahogy néztem PTE-n egy picit jobb a helyzet, több az infós opciód, cserébe a bioszos rész elég gyatra az SZTE-s verzióhoz képest. Plusz megdobnak egy jó kis matekos szeretetcsomaggal.
Msc-n relative sok infós tárgy van viszont az alapozó tárgyak hiányában kicsit nagy az ugrás, meg a gond az hogy 60 an indultunk a képzésen kb 10 végzett időben és 10 pedig csúszott, szóval nem egy egyszerű szak ezt fontos észben tartani.
#3 Igazából a szak előnye és egyben hátránya hogy kicsit ilyen unikornis ami mindent is csinál ezért könnyen lehet vándorolni kvantitatív területek között. Cserébe viszont a szak maga nehéz pont azért mert mindenben jónak kell lenned, illetve a munkaerőpiacon kevésbé célzott a tudásod ezért az első munkahely megszerzése picit nehezebb.
- Sokan mint én data science/machine learning/programozás/ területen kötöttünk ki. Egyrészt az unikornis tudást jól lehet alkalmazni és izgalmas terület, másrészt jól fizet.
- Sokan vannak akik vagy biosz vagy kémia fele mentek és vagy kutatnak(azaz MSc+PhD) vagy valamelyik biotech cégnél dolgoznak. MSc + nélkül nem választanám mert limitáltak a lehetőségek és főleg technikusi jellegű pozíciók vannak.
-Viszonylag kevesen, de mentek tovább orvosi területekre, orvosi képfeldolgozás, orvosi adatok feldolgozása stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!