Kiszámolná nekem vki a tanulmányi és érettségi pontjaimat, ha tegyük fel mindenből 3-as vagyok? LÉCCI!

Hú de nagyon sok egóban dús kis pacsirta csipog itten. Nem baj, öregedtek majd vagy 10 évet, és (bár most úgyse hiszitek el), ti is elkezditek hasonlóan látni a világot.

„Az esélyt mindenki megérdemli, és gondolom az egyetemednek sem árt a költségtérítésesekből befolyt összeg.”

Hát, a költségtérítésesekből befolyt összeg az bizony nem árt, de az még többet használna, ha nem kellene sok száz államis hallgatót felvennie olyan szakokra, ahova annak előtte csak 20-30-50 embert vettek fel. 1990 óta 4-5-szörösére nőtt a felvett hallgatók száma (miközben a középiskolások száma csökken). Míg ma 40 végzős gimnazistából felvesznek kb 5-6-ot állami szakra, addig ez a szám 20 éve kb 1 volt. Ugye senki sem hiszi el, hogy valamiért hirtelen ötszörösére nőtt a tehetséges, rátermett emberek száma?

Most képzeljétek el, mi történik, amikor betódul sok motiválatlan, olykor segghülye, szinte olvasni is képtelen egyén az egyetemre. Hát először is, nem értik, hogy mi van. Ugyanakkor ők vannak többen, hangosak, verik az asztalt, hogy a tanár a hülye, ergo szépen nyomást gyakorolnak, hogy kicsit könnyebb legyen a vizsga, kicsit kevesebb legyen a latin szó, 3 helyett 6 alkalommal lehessen újra próbálni a vizsgát, stb. Ici-pici lépésekkel lazítják fel a követelményt, vagyis az oktatás szintjét.

És ez hosszú távon árt nekik, és az egyetemnek is.

„Talán abból van a laptopod, amiről írsz.”

Egy sok éves használt gépről írok, amit már eleve használtan vettem a vaterán. Nem olyan magas ám a fizetésem, mint hiszed.

„A tiszteletet pedig kijár mindenkinek!”

Szerintem meg ki kell érdemelni.

„csak annyit mondok h nem muszály ott tanítani ha nem bírod a "gyökereket"..”

A muszáj pontos j. Egyébként kutató vagyok, és szeretek tanítani, ha az általam elmondottak érdeklődő fülekre találnak. Csakhogy ha bemegyek órára, akkor sok unott arc, legyünk már túl rajta, stb. Mintha kínoznánk azzal, ami elvileg a saját önként vállalt, szeretett tudománya.

„Azt is elárulhatnád, hogy vesznek el köztük a tehetségek? Megeszik őket?”

Mondok egy életszerű példát. Gyakorlat, felteszek egy egyszerű kérdést, ami a fél évvel korábbi vizsgán a legminimálisabb 80 fogalom listáján volt, amit ha valaki nem tud, akkor még kettes sem lehet. A gyakorlat feltétele, hogy ez a vizsga meglegyen, szóval talán jogosan feltételezem, hogy mindenki tudja a választ, hiszen ez egyetem, itt nem lehet állandóan az alapoktól újrakezdeni, mint a dedóban. (Egyébként a lista publikus, és állandóan hangsúlyozzuk, hiszen az alap szakszavak definícióit tartalmazza, ami nélkül egyszerűen nem érthetőek a magasabb szintű órák.) Ez a dolog mellesleg az életben (ott, ahova majd ők is kirepülnek, és diplomás kutatók lesznek) használt, harminc éve létező alap technika. Elhangzik a kérdés, senki nem tud semmit. A gyakorlat szerdán van, előtte már volt hétfőn egy kis bevezető kötelező előadás, amin ez a fogalom előkerült, mellesleg ki lett adva egy 15 oldalas anyag, hogy olvassák el szerdára, és abban is le van írva. Az emberek felénél még a kiadott anyag sincs ott, egy részük nem is hallott róla, gyakorlat előtt rohan el fénymásolni. Annyira nincsenek képben, hogy hiába bíztatom őket, hogy nézzenek bele, azt se tudják, hogy a 15 A4 oldalnyi füzetkében hol keressék.

Az egyszerű fogalom felidézése kb 5, olykor 10 percet vesz el az életünkből, holott elmondhattam volna olyan dolgot is, ami új, és hiába nem tűnik soknak ez az 5 perc, ilyenekből tevődik össze az egész. Állandóan ismételni kell a rég tudott(-nak vélt) dolgokat. Közben hátul röhögcsélés, mindent kétszer kell elmondani, és még így is van, aki képtelen megcsinálni egy feladatot. Szóval ha egy ilyen csoportban van egy tehetséges diák, akivel lehetne haladni, nekem akkor is a többihez kell igazítanom a tempót, mert különben még annyit se értenek meg, mint egyénként.

Na ezt jelenti, hogy elvesznek a tehetségesek.

Oké, fegyverétől fosztott katona vagyok.

Már csak annyi maradt meg nekem, ha nem is tiszteletadás, de legalább, ha nem muszáj, ne sértsünk meg a másikat.

Ezzel a rendszeres szöveggel nem értek egyet. Mióta világ a világ, és a civilizációnk már kiforrta önmagát, azóta van protekció, elnyomás, felnyomás, átnyomás. A környezetemben élő tehetséges emberek, bár nem volt sose pikszisben, de boldogok, sokan azt csinálják, amit szeretnek, és élvezik az életüket.

Érdekes dolognak tartom viszont, hogy a kevésbé kvalifikáltak, akiknek nem jött össze az élet, ők azonnal a r*h*dt zsidóznak(már elnézést), a rendszert emlegetik, ami elnyomja őket, stb. Küzdeni, küzdeni, és azután is küzdeni, és akkor viheti valamire az ember. Rengeteg munka kell a sikerhez.

Fizetni kell az oktatásért? És? Az EU-ban talán itt lehet a legolcsóbban tudáshoz jutni, amit sajnos sokan nem használnak ki megfelelően, és elhülyéskedik.

200.000 HUF egy félév? Oké, mi gyengébb gazdasági légkörben élünk, de ez akkor se sok. Ha drágának találod a tanulást, gondolj bele milyen drága lesz az élet nélküle... (nem idéztem pontosan, de azért a lényeg érthető)