Lehetek még valaha orvos?
Lehet, hogy korai még ezen gondolkodnom.
Szóval körülbelül tavaly nyáron kezdtem el gondolkodni azon, hogy szeretnék orvos lenni. Anyukám is egészségügyi dolgozó, régen sokszor mentem elé a kórházhoz, és mindig is tetszett a légkör.
Sokat olvastam ezekről, hogy milyen az orvosi, mennyit kell tanulni, tapasztalatokat, stb. Kicsit megijedtem, hogy ha kb. semmi szabadidőm nem lesz, akkor mikor fogok élni, és majd családot alapítani, szociális életét élni. És a magoláshoz se vagyok nagyon hozzá szokva, jó tanuló vagyok, 4.5 átlagom van, viszont őszintén szólva nem igazán szoktam otthon leülni, és tanulni. Dogák előtt általában átolvasom amit kell, és emlékezek, így vannak jó jegyeim. De amikor olyat kell megtanulnom ami tényleg érdekel, akkor azt is elég könnyen megtanulom. Szeptembertől megyek középiskolába, és akkor szerintem muszáj lesz hozzászoknom az otthoni tanuláshoz.
Szóval mivel "megijedtem" attól, hogy orvosi egyetemre jelentkezzek majd érettségi után, így nem biosz-kémia szakra jelentkeztem gimibe, hanem egészségügyi középiskolába (technikum, 5 éves) . És úgy terveztem, hogy onnan majd tovább tudok tanulni diplomás ápolóra, vagy valami ilyesmi szakra. Amibe szeptembertől fogok járni iskola, annak a PTE a fenntartója, és ha jól olvastam akkor elvileg ez pluszpont lehet jelentkezésnél (azt hiszem az orvosira pont nem, de nem biztos), de ebben nem vagyok biztos.
Eleve nem is tudom hogy egy ilyen iskolából nehezebb lenne bekerülni orvosira, azt olvastam itt gyakorin , hogy be lehet kerülni, csak sokkal nehezebb.
De nem tudom kiverni a fejemből az orvosis álmomat. Tudom, lehet elég furának/viccesnek tűnhet, hogy még el se kezdtem a középiskolát, de már azon gondolkodom mi lesz az érettségi után, de én ilyen vagyok, szeretek előre tervezni.
Ti mit tennétek a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nincs semmi plusz pomt ha PTE gyakorló iskolájába jársz.
Ha tanulsz, jó lesz az érettségi meglesz a kellő pontok simán felvesznek orvosira.
Onnan meg a szorgalmadon múlik bent maradsz e
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Én is eü.-i, akkor még szakgimnáziumba jártam és igazából nem bántam meg, de sajnos ott nem volt elég erős az oktatás és pluszban ráment két évem az érettségikre, de lehet, hogy meg kell toldani egy évvel, még nem tudom.
Ha ÁSZÉV-re mész, és elérsz jó helyezést (1-10), azzal kapsz 100 pontot a felvételin, egészségügyi szakokon. Én elkezdtem egyet a suli után, de az sem tetszett, ezért tanultam itthon az érettségikre mióta járvány van. Remélem jól döntöttem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az orvosi egyetemre alap az emelt biológia ÉS az emelt kémia vagy fizika érettségi.
Sajnos technikumban nehéz ezekből leérettségizni,sőt,lehet hogy nem is lehet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!