Ilyenkor mi a teendő? Egyszerűen lépjek tovább, mert ez egy hamis valami?
Igaziból a helyzet az, hog kiskoromtól kezdve szerettem volna szerepelni, szinkronhangos lenni vagy színésznő, táncos. De nekem ez a pálya nem tetszett már nyolcadikban, lehetetlennek tűnt,így közgazdaságot tanulok. (most vagyok elsős)
Aztán ma reggel bejelölt egy idegen fickó, jó képűnek és kedvesnek tűnt, szóval miért ne(?), vissza igazoltam. Aztán pittyent is a telefonom, hogy ő a Budapesti talent studioban dolgozik és gyerek szinkron hangot keresnek 8 évestől 20 éves korig.(16 éves vagyok)
Aztán azt írta, hogy nála tudok jelentkezni, ha meg adom a szüleim elérhetőségét, és kipróbálhatom, hogy szeretnék-e részt venni a munkában. Természetesen még nem válaszoltam neki, amennyiben valaki azt javasolja, hogy ne, mert ez valami troll akkor nem fogok. Barátnőm egyből azt mondta, hogy nehogy menjek, mert aztán ez hülyeség. (féltékenynek is tűnt egy kicsit, de lehet nem emiatt, mert mire is lenne)
A szüleimmel nem beszéltem erről, nem akarom egyenlőre evvel fárasztani őket, amíg én nem tudok semmit.
Szóval, hogy ennek lehet valóság alapja? Vagy csak információkat gyűjt? Válaszoljak neki, vagy hagyjam a fenébe?
Előre köszönöm a válaszokat!
Lehet valós, lehet nem.. Nézdd meg jobban a profilját, esetleg a studió oldalára nézz rá, hogy egyáltalán keresnek-e embereket. Ha igen akkor lehet simán valós.
Covid előtt sokan voltak utcán is akik kerestek szinkronosokat, sőt modelleket is. 😅 (évfolyamtársam pont így futott be)
Írd be a csávó nevét a Google-be, hogy mit ad fel rá. Ha valami értelmeset, akkor megbízhatónak mondhatjuk, de ha olyat olvasol, hogy ő egy csaló, akkor valószínűleg a csávó csaló.
Az is sokat elárulhat, hogy milyen helyesírással írt; ha nagyon gyatra, akkor inkább offos, mert olyan embert még csak komolyan venni sem lehet, aki vadidegen emberekre úgy ír rá, hogy nem tudja normálisan leírni a mondandóját.
Összetett probléma, mindenképp utána kellene járni, mielőtt bármit aláírsz.
Facebookon utána nézegettem és a stúdió csapatába tartozik.
Helyesen írt elméletileg, vagy én sem tudok magyarul😅
Avval valami szabályt sértek, ha privátban elküldöm az üzenetet valakinek?
Azt akartam még írni, hogy a tudtuk nélkül semmit se tegyél, pláne ne menj
nélkülük semmilyen találkozóra vagy meghallgatásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!