Minek tanuljak tovább?
Jelenleg 10. osztályos, gimnáziumi tanuló vagyok és hamarosan fakultációt is kell választanom.
Erősen reálos beállítottságú vagyok, nagyon érdekelnek a természettudományok. Most kémiát és biológiát tanulok emelt szinten, de különösen nagyon szeretem a matematikát és a fizikát is. Igaz, ennek ellenére mégsem matek szakra jelentkeztem. (Utólag már kicsit talán bánom.)
Viszonylag jó képességekkel bírok, több versenyre jelentkeztem kémiából és matematikából. A DE TTK tudományos táborában is részt vettem tavaly biológia témában. (Pluszban meg kell jegyeznem, hogy fizika versenyről még nem hallottam sajnos, pedig szívesen vettem volna részt azon is.) Ezek mellett kitűnő tanuló is vagyok.
Nagyon érdekel az űrkutatás, a SpaceX, a Neuralink és a Solarcity is. Talán példaképemnek is nevezhetném Elon Musk-ot. Továbbá szeretném még megérteni a világ működését.
Először arra gondolkodtam, hogy mérnök leszek, és azon belül is gépészmérnök, s majd az űrkutatással kapcsolatban készítenék eszközöket. Tudom, hogy vannak asztrofizikusok is, de, hogy ők mit csinálnak azt már mondjuk nem. Ebben a témában nem vagyok tájékozódott. Ezért tettem fel ezt a kérdést.
Milyen állás passzolna hozzám a leginkább? Mit kellene csinálnom, ha az lennék? Hol lenne célszerű ezt tanulni?
Fakultációra eddig az emelt matekra gondoltam és a fizikára. (Utóbbira csak középszinten van lehetőség.)
Programozásban a nagyon alap dolgok mennek, de nem vagyok a téma szakértője.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!