Műszaki menedzser szakról mi a véleményetek? Az Óbudai Egyetem vagy a BME lenne a jobb választás?
Még nagyon messze állok az érettségitől (még csak 11.-es vagyok), viszont én az a típusú ember vagyok, aki szeret biztosra menni, és szeret előre tervezni. Nem ezt a szakot szeretném első helyre megjelölni, sőt, az utolsó helyre fog kerülni (első helyen lesz a kereskedelem és marketing, a második helyen a nemzetközi gazdálkodás). Olvastam erről a szakról véleményeket, amelyek eléggé szélsőségesek voltak. Valaki szerint semmit nem ér, és büfészak, valaki szerint meg egy jó szak, és sokat kell tanulni,a kommentek miatt egy kicsit össze is zavarodtam, és őszintén szólva nem tudom, hogy kinek higgyek. A másik pedig, hogy a kettő egyetem közül melyik lenne a jobb választás, ha jelen pillanatban most csak a műszaki menedzser szakról van szó? A két egyetemről is olvastam véleményeket, ellenvéleményeket. Totálisan össze vagyok zavarodva. Leginkább olyan emberek válaszát várom, akik ezen a szakon tanulnak/tanultak vagy elvégezték.
Köszönöm szépen előre a válaszokat.
22 A papír belépő, a végzettség pedig max. érdeklődést takar, nem tudást. Hadd tudjam már ennyi év egyetem után két különböző egyetemen, hogy mik az elvárások. Mindenki megtanulja a típusfeladatot, megcsinálja zh-n, megkapja a jegyét, az elméletét soha a büdös életbe nem fogja megérteni, és megy tovább az élet. Nem hogy a tárgyak 90%-át ez jellemzi, hanem az összeset. Államvizsgán meg ha hozzászólsz a témához, tényleg elég csak hozzászólni, már vágják is hozzád a diplomát.
Az, hogy valaki pl. mérnökinfot végzett és infos állásra jelentkezik, az inkább biztosítja, hogy az érdeklődése megvan és taláááán, valószínűleg nem egy retardált, semmi többet.
Műszaki menedzsernél is ugyanígy van.
"Az, hogy valaki pl. mérnökinfot végzett és infos állásra jelentkezik, az inkább biztosítja, hogy az érdeklődése megvan és taláááán, valószínűleg nem egy retardált, semmi többet."
Sajnos ez sokatmondó a mérnökinformatikai képzésre nézve Magyarországon, ezt inkább nem is kommentálnám. Még egyszer: a villamos- és gépészmérnöknél, ahogyan a vegyészmérnököknél, építészmérnököknél sincs így.
A "mérnök"informatikusok (ezentúl így fogom írni) csakugyan alulképzett kóklerek, de ez csak Magyarországon van így. Még egyszer: könyvtáros, sőt hebraista diplomával is lehetsz vezető szoftverfejlesztő. De gépészmérnök nem leszel, ahogyan műszaki menedzser diplomával de te fogsz féket tervezni a hyperloopra.
24
Az, hogy vannak kifejezetten végzettségspecifikus állások, pl. akár informatikában MI-hez inkább informatikai (vagy matematikai) msc/phd kell, nem jó ellenérv. A legtöbb munkakör, amelyben gépészmérnökök dolgoznak főleg multiknál, nem igényel mély specifikus tudást egy szűk témakörben, emiatt a műszaki menedzser bőven jó oda.
Már hogyne lenne ellenérv az, hogy egyes állásokhoz (például tervezőmérnök) mérnöki diploma kell? :D
De szerintem ugyanarról beszélünk. Dokumentáció-íráshoz, projektmenedzsmenthez, értékesítéshez jó a műszaki menedzser diploma, erre is szokták felvenni őket. A mérnöki tevékenységhez mérnök diploma kell. (Kivéve az informatikus "mérnököt", ami helyett valóban jó egy művészettörténet bölcsészdiploma is.)
Én nem utálom a mérnökinformatikusokat egyáltalán. Ezt honnan vetted? De tény, hogy lehet valaki programozó informatikai diploma nélkül. Ergo az informatikai szakmára nem igaz az, ami a mérnöki szakmákra általában, ti. hogy kell a szakirányú diploma a végzésükhöz.
Csak az az egy problémám van, hogy te a mérnökinformatikai diplomádra alapozva vezeted félre a pályaválasztókat ilyeneket állítva, hogy “a papír nem számít” stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!