Az én helyzetemben ti inkább levelezőn vagy nappali
tagozaton, távol a párodtól tanulnátok?
Figyelt kérdés
Nehéz helyzetben vagyok a tovabbtanulassal kapcsolatban. Két lehetőség közül kene döntenem , de kiváncsi lennék más véleményre is. 2 egyetem/ 2 szak között vacilálok. Az egyik levelezon van, amit otthonról is tudnék csinalni , illetve közben dolgozni. A másik tőlem 5 órányira van ahol egy ismerőssel laknék albérletben . A párom tőlem messzebb tanul ezért csak hétvégén tudunk találkozni.Az elmúlt napokban felhoztam neki a témát hogy elgondolkoztam azon hogy esetleg messzebb tanulnék mivel az a szakma az álmom , a hivatásom. A kapcsolat elején is mondtam neki hogy ide szeretnek menni de aztán lemondtam róla a kapcsolat érdekében de most hogy közel van a felvételi újból elgondolkoztam rajta. A barátom napok óta csak arról beszél hogy neki mennyire rosszul esne ha oda mennek mert azt hitte hogy nekem a kapcsolat fontosabb mint hogy azt tanuljam. Nem tudja elképzelni azt hogy hogyan működhet úgy egy kapcsolat. Szerintem ugyanúgy mint most mert most ő van másik városban .Fel hogy ott találok jobbat. Szoval most nagyon fel van zaklatva mert nem tudja elképzelni hogy ez hogyan tudna működni . Szerintem mindent meg lehet oldani amit megakarunk.
Köszönöm szépen ha leírjátok a véleményeteket, nagyon sokat segítene .
A pasid tanulhat máshol, de te nem ??? Tanuld azt és ott, amit és ahol szeretnél, mert az életedről döntesz ezzel, és nappalin egész más tanulni mint levelezőn.
2020. okt. 9. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
2/18 anonim válasza:
Ha egyebkent is csak hetvegen tudtok talalkozni, akkor valoban csak fel, hogy nehogy talalj valaki mast. Ez persze mindig benne van a pakliban, nem kell ahhoz mas varosba menni. Ha ö ennyire bizonytalan magaban, akkor valami amugy sincs rendben. Valaszolva a kerdesedre egyertelmü, hogy az almaid szakmajat valasztanam, hiszen igyis-ugyis tavol vagytok egymastol. Egy kapcsolat ne tartson vissza attol, hogy azt tanuld, amit jobban szeretnel. Amennyiben a baratod ezt nem erti meg, akkor nem is erdemes vele folytani a dolgot. Nem egyszerü az biztos, de hidd el, hogy a jövödet most alapozod meg, a fiuk ennyi idösen jönnek-mennek. Persze az is lehet, hogy elfogadja, hogy elmesz es megbekel a gondolattal.
2020. okt. 9. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
3/18 anonim válasza:
Azt tanulnám, amire vágyok, és ha a "párom" nem értené ezt meg, akkor erősen megkérdőjelezném, hogy szeret-e és azt akarja-e, hogy boldog legyek, vagy önző és csak melegítő plüssmacira vágyik, akinek nem lehetnek igényei (vagy csak olyanok, ami az ő kényelmét nem befolyásolja). Egy kapcsolat nem arról szól, hogy te kielégítsd a másik vágyait, hanem arról, hogy kölcsönösen tegyétek ezt. Semmivel sem fontosabb az ő tanulmánya és elvárásai, mint a tieid!
2020. okt. 9. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
4/18 anonim válasza:
Elég éretlen pasid van, ha képtelen racionálisan hozzáállni egy ilyen helyzethez.
2020. okt. 9. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
5/18 anonim válasza:
Most ahogy értem a pasid is egyetemen tanul messzebb és te is messzebb fogsz menni akkor most mi baja van mert te is mondhatnád neki ugyan ezt amit ő mondott neked, meg amúgy is 1 héten max kétszer találkoztok így is, az nagyon kevés meg ha ilyen gyakorisággal jár haza egy idő után biztosan azt fogja mondani hogy talált mást ott az egyetemen és szerintem te is jobban tennéd ha ilyen a hozzá állása.
2020. okt. 9. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
6/18 anonim válasza:
Sajnos azt kell mondjam, hogy egy párkapcsolat sem ér annyit mint a saját tanulmányaid. A saját jövődre koncentrálj.
2020. okt. 9. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
7/18 anonim válasza:
Elég önző hozzáállás a párod részéről. Szerintem, ha annyit nem bír ki a kapcsolat, akkor amúgy sincs jövője.
24/F
2020. okt. 9. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
8/18 anonim válasza:
A tanulást válaszd. A párkapcsolat pár év múlva nagy eséllyel sehol nem lesz, de a diploma ott lesz a kezedben.
2020. okt. 9. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
9/18 anonim válasza:
A pasid dobni fog ha elmesz nappalira. ezt mar ebbol most megmondom. Van aki egy hetet nem bír ki távkapcsolatban, meg gondolom így szemmel tartani sem tud teged. A jo hir hogy sok pasi van egyetemen, ennel kicsit felnottesebb viselkedesuek is.
2020. okt. 10. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
10/18 anonim válasza:
9-es ahogy a kérdező leírta amúgy se lennének együtt max. hétvégén 2 napot szóval ennyi erővel ő is felháborodhatott volna a barátján hogy minek megy nappalin egyetemre ha csak ennyiszer láthassák egymást. Amúgy szerintem is dobni fogja de szerintem már rég megcsalta mert úgy hogy csak 2 napot láthassák egymást és a többi nap az egyetemen van hát nem sok ember bírja ki egyedül.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!