Ha befejeztem a mesterképzést, hogyan vegyek részt a
tudományos életben és mutassak fel eredményeket, ha
szeretnék doktorira menni és az feltétele a doktori
képzésre jelentkezésnek?
Figyelt kérdés
Már jó pár éve végeztem a mesterszakkal és a doktori képzés jelentkezési feltételei között szerepel a kezdeti tudományos tevékenység (TDK helyezés, publikáció, stb) igazolása. TDK-ztam anno, de nem értem el helyezést, szóval az nem számít elvileg... Az egyetemen kívül pedig nem jutottam kutatás közelébe egyáltalán, eddig egy multinál dolgoztam, ott nem épp az efféle kutatásról szól a munka. Ha abban a két évben nem nagyon volt lehetőségem mást csinálni, most már nem is tudok semmit tenni, amivel felvennének doktori képzésre?
Nem tudom, ez melyik doktori iskola, de nálunk csak előny volt a korábbi tudományos életben való részvétel a felvételin, de nem volt feltétel. Persze, aki előtte is publikált meg járt konferenciázni, az sok plusz pontot kapott ezért. De önmagában ennek a hiánya nem jelentette azt, hogy ne is jelentkezhetett volna az ember. Nálunk még nyelvvizsgára is adtak pluszpontot, arra esetleg akkor érdemes rágyúrnod. Meg egy nagyon-nagyon jó kutatási tervvel előállni.
2020. jún. 1. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
2/12 anonim válasza:
Két fajta doktori iskola van: ahova kb. mindenkit felvesznek, mert az egyetem pénzt kap, hogy feltöltse a helyeket és kellenek a tanársegédek is, és ahova csak úgy juthatsz be, ha már elsős alapszakos korodtól kezdve szakkollégista voltál, kutattál, kiépítetted az ismeretségi köröd, és az egyik prof. hív doktorizni. Előbbinél nyilván nem feltétel, de nagyon örülnek neki, utóbbinál ha a beledet kidolgoztad se fognak felvenni, ha belterjesebb a rendszer, mert már évek óta megvan azoknak a helye, akik odamennek. És ezt még a TDK első díj + 4 nyelvvizsga kombó sem feltétlenül írja felül.
2020. jún. 1. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
3/12 anonim válasza:
És még egy dolog: nem ismerlek sem téged, sem a motivációidat, és azt sem tudom, milyen szakon végeztél, de a phd-nak csak két esetben van értelme: ha nagyon szeretnél villogni a dr-ral a neved előtt, vagy ha tényleg szeretnél később is kutatásokkal foglalkozni, mert ez ehhez nyit szabad utat.
2020. jún. 1. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
4/12 A kérdező kommentje:
#3 Igazából is-is. De nem azonnal msc után akartam, mert nem fért bele anyagilag és azt hittem, lesz rá lehetőségem később, ha kevésbé kell hajtanom a munkahelyemen.
Név szerint a BME kognitív tanulmányok doktori iskoláról van szó... Máshova nem hiszem, hogy van esélyem bekerülni az én mesterszakommal (nem pszichológián végeztem, így a pszichológia doktori is kiesik, máshol meg nincs kognitív képzés).
2020. jún. 1. 15:48
5/12 anonim válasza:
Nem mindenhol kell egyeznie a szaknak a doktori iskolával, csak a kutatásnak kell beleillenie a doktori iskola tervében, pl. orvos is doktorálhat pszichológiából, de rendészettudományból is, ha olyan a témája. Jogász filozófiából, matematikus színháztudományból... Na jó, talán ennyire nem lehet keverni a szakterületet, de amint találsz egy közös pontot, ez ne jelentsen akadályt. Az már más kérdés, hogy a pszichológia doktori pont az elég neccesek közé tartozik, mert nagyon-nagyon túltelített a szakma. :)
2020. jún. 1. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
6/12 anonim válasza:
Kérdező, nézd meg a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézetének honlapját, ott azt írják, hogy felvesznek a doktori iskolába nem pszichológus végzettséggel is jelentkezőket, csak a képzés során teljesíteni kell a kötelező pszichológiai modulokat.
A publikáció meg nem ördögtől való dolog. Persze elbagatellizálni sem akarom, de egyetemi tanárok is sokszor ugyanazt hozzák le, csak kicsit átírják, hogy meglegyen nekik a kötelező, konferenciákon is ugyanazt mutatják be, csak egy kicsit mindig máshogy... Sokszor szakirodalmi összefoglalókat is elfogadnak, vagy akár csak az adott témakör nevezéktanán is több tucat oldalon keresztül lehet csámcsogni, nem kell rögtön Nobel-díjas kutatást publikálni.
2020. jún. 1. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
8/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a választ! Nem tudtam, hogy van lehetőség ilyen alapon átjárásra, így viszont szóba jöhet még pár hely, ahol érdemes kérdezősködnöm. :)
2020. jún. 1. 16:12
9/12 A kérdező kommentje:
#7 Nem is igazán a megírásától tartok, hanem a lehetőségtől, ahol elkezdhetnék egyáltalán dolgozni egy ilyen munkán. Nem vagyok annyira biztos magamban, hogy ha vakon tapogatózva hoznék össze egy munkát, azt komolyan vennék, egyáltalán hogy lenne hozzá eszközöm, ha nem elégednék meg a kérdőíves eljárással, hanem szükséges lenne hozzá olyan adat, amit csak laborban lehetséges felvenni. :)
2020. jún. 1. 16:22
10/12 anonim válasza:
Itt minden nagyon sok mindentől függ. Egynéhány alapszakos hallgató TDK-ja többet ér néha, mint egy doktori értekezés, aztán helyezett sem lesz, mert ott is megy a bunda bőven, meg az is más kérdés, hogy az adott bizottság mit tart érdekesnek, hasznosnak, aktuálisnak.
A kérdőívezéshez is ugyanúgy végig kell járni az etikai engedélyeztetést, szerintem a labor ilyen szempontból még könnyebb. Próbáld meg mindenképpen, aztán vagy sikerül, vagy nem.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!