Orvosi egyetemre járók, most hogy tanultok?
Igazából semmi konkrétat nem mondtak még. Az elmúlt hetekben klinikai gyakorlataink lettek volna (tömbösítve), volt közülük, ami csak simán elmaradt és semmi nem volt helyette, szerintem az adott intézet abban bízik, hogy néhány héten belül vége lesz az apokalipszisnek és mehetünk bepótolni, mintha mi sem történt volna. Volt, amelyiken küldtek anyagot és minden nap tesztet kellett írni a "jelenlét" igazolására. Volt olyan is, ahol videokonferencián történt esetismertetés minden nap.
Van néhány választható, kisebb létszámú tárgy, amikből videokonferencián rendesen megtartják az előadást.
A nem klinikai tárgyakból a gyakorlat annyi lesz, hogy egy fórumon fel lehet tenni kérdéseket a gyakorlatvezetőnek és ő válaszol és lesz, ahol szintén kisebb teszteket kell megírni a jelenlét igazolására. Hál'istennek már negyedéves vagyok, úgyhogy csak "elméletibb" gyakorlataim vannak (szóval ülünk egy teremben és megbeszéljük az anyagot), nem tudom, hogy a konkrét gyakorlati munkát igénylő tárgyakból hogy oldják meg a dolgot (pl bonctermi gyak, élettan, kémia...). Láttam, hogy valamelyik intézet videókat készített youtube-ra, ahol a gyakorlatvezetők végzik el az adott heti feladatot, gondolom ebből kell a hallgatóknak készülni.
Amelyik tárgyról már van infónk, ott a demókat csak simán kivették a tematikából.
A vizsgákról még senki semmit nem tud, annyit írtak, hogy majd az aktuális járványügyi helyzetet mérlegelve döntenek róluk és időben szólnak.
Sok beadandót kell írni, mely során utána kell néznünk tankönyvben az anyagnak és oktató videókat kell megnézni és az alapján kérdéseket megválaszolni.
A legtöbb számonkérés teszt formájában lesz, online. Hetente is kell kitölteni teszteket, így hétről hétre kell készülni. Meg van szabva, hogy mikor nyithatjuk meg és hány perc áll rendelkezésünkre kitölteni. Van, amelyiknél nem lehet visszalépni sem.
Van intézet, amelyik videóhívással szóbeli vizsgát tervez.
Egyes gyakorlatok tömbösített pótlását is tervezik, de még nincsenek konkrétumok
Köszönöm szépen a válaszokat!
Kedves első válaszoló:
Megtenném, de itthon vagyok a 8 hónapos kisfiammal. Nyilván ha lehetőségem adódik rá, akkor minden erőmmel folytatom a hivatásomat, de most nem szeretném a gyerekünket veszélyeztetni, és bár egészségügyi dolgozó szájából rettentő furán hangzik, de egy ideig itthon maradok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!