Pontszámítás diplomával? Többi a leírásban.
Tavaly szakmai gyakorlat alatt éreztem azt, hogy ami szakon vagyok, nem nekem való.
Sajnos amikor igazán észbe kaphattam volna, már lemaradtam a keresztféléves eljárásról.
Most diplomáztam 4-esre, de szeretnék egy új szakot elkezdeni, lehetőleg levelezőn.
Ki is néztem a nekem megfelelőt:
Tehát ha jól értem, bármilyen diplomával lehet jelentkezni alapszakra(ahol számolnak pontot diplomából)?
Tehát ha van egy mezőgazdasági mérnöki diplomám(ami ugye agrár), akkor azzal akár felvehetnek gazdálkodás menedzsmentre is(ami meg gazdálkodás tudományi)?
Na meg ugye a táblázatban van írva a többletpontok is:
A 100 pont szintén az emelt érettségikre, nyelvvizsgákra és helyezésekre értetődő, mint érettségis pontszámításnál?
Köszönöm a segítséget mindenkinek, aki segít.















engem mérnök diplomával vettek fel pedagógusképzésre. Tehát ha bmilyen diplomát elfogad, akkor jó az, ami van.
De úgysem te határozod meg, hogy mi alapján számoljon pontokat. Minden legyen beírva, feltöltve és majd a felvi számol, aztán dönt, hogy melyik a legkedvezőbb.





"a diplomából kéred a pontszámítást, az érettségin szerzett eredményeid semmilyen módon nem lesznek beszámítva... "
NEM kérheti a pontszámítást sehogy. A felvi minden lehetséges verziót (amihez vannak adatok, dokumentumok) kiszámol és a legkedvezőbbet veszi figyelembe.





Ha nem tölti ki az ember sem az érettségire, sem a tanulmányi eredményekre vonatkozó adatot, mert egyértelmű, hogy mondjuk diplomából eredményesebb a pontszámítás, akkor de, lehet azt mondani, hogy diplomából kéri a számítást :)
A 4-es diploma pedog 360 pontot ér.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!