A kommunikáció és médiatudomány büfészak?

Igaz. Azon kívül a szakmát nem ott fogod megtanulni.

Inkább egy jó tanfolyamot választanék, ezért kár egyetemre menni. Tapasztalatból mondom.

Attól függetlenül, hogy a szak rövidítése "kommédia" és sokszor is csúfolják az üzleti képzésen őket (gyakorlatilag az egész üzleti oktatást Magyarországon büfészaknak tekinti a jónép), az elhelyezkedési lehetőségek egy ilyen diplomával elég szerteágazóak.

Az üzleti életben általában PR szakértők, marketinges osztályon a reklám és értékesítő szövegeket írják, ügyfelekkel tartanak kapcsolatot néha érékesítésre is oda dobják őket stb.

Lehet ezzel a szakmával az ember újságíró, szerkesztő vagy akár televíziós bemondó, rádiós...

Esetleg valamilyen szervezet (legyen profit vagy non-profit) kommunikációs munkatársa, szóvivő.

Politikában kampányszövegek készítője.

Szóval gyakorlatilag a lehetőség határtalan, ahol szükség van a jó kommunikátorokra. Itt igazából a te érdeklődési köröd és rátermettséged az, ami meghatározza milyen irányba indulsz egy ilyen diplomával. Ha szeretsz kaopcsolatot teremteni, sokat beszélni és jól fogalmazni, akkor itt ki tudod bontakoztatni a tehetségedet. De fontos hogy valóban legyenek ilyen ambicióid mert különben rájössz hogy nem neked való.

Szerintem sokkal jobb mint pl. ha egy magyar szakot végeznél, ha tudsz még egy nyelvet perfekt az meg egyenesen kincs is lehet a munkaerőpiacon.

Én is egy ilyen "büfészakot" végeztem először, azután meg elvégeztem egy masszív mérnökit. Komolyan mondom neked, a "büfészakom" tudásanyagát és szemléletét a nap 24 órájában használom, miközben kitalálhatod, hogy mennyi időt töltök differenciálegyenletek megoldásával: semennyit. Én azt mondom, mindkét szakom nehéz volt, az elsőn mindig rengeteget kellett (értőn!) olvasni, sok elméleti dolgot kellett megtanulni és rengeteg gyakorlatunk volt, interjúzások, filmkészítés, terepmunka, illetve tanári szakirányokon tanítási gyakorlat is. (Ráadásul teljes éves elfoglaltságot jelentett a szak, nem különösebben volt különbség leterheltség tekintetében tanulmányi időszak, vizsgaidőszak vagy nyári szünet között, szemben a mérnökivel, ahol azért periodikusan fel lehetett lélegezni.) Nagyon rá voltunk utalva a saját kreativitásunkra, talpraesettségünkre, talán ezért is tudom jobban hasznosítani a mindennapi életben a "büfészak" kapcsán elsajátított dolgokat. A mérnökin ezzel szemben egzakt feladatokat kellett megoldani, sokkal inkább volt iskolapad-szagú a dolog, mint életszagú. Még egy szempontból össze tudom hasonlítani a dolgot: a "büfészakra" mindenki azért jött, mert ugyan tisztában van az esetleges karrierbeli nehézségekkel, ő ezt SZERETNÉ csinálni. A mérnökire mindenki azért jött, mert azt hitte, hogy jól fog vele keresni. Ez alapján teljesen egyet értek #2. válaszolóval, mert a mérnökiről rengetegen önszántukból távoztak, nem azért mert nem bírták volna, hanem egyszerűen utálták, kínszenvedés volt számukra és hánytak a gondolatától is, hogy ezzel foglalkozzanak hátralévő életükben. Lehet, hogy valamikor ők is ujjal mutogattak a "büfészakra" vágyó osztálytársaikra... Elképesztően sokat számít az, hogy szeresd, amit csinálsz. Persze meg lehet szeretni egy szakot akkor is, ha eredetileg tévesen ítélted meg, csak ez nem mindenkinek sikerül.

Valahogy megpróbálhatod humorral, öniróniával lerázni magadról azokat, akik mások cikizésével próbálják feltornázni a saját önértékelésüket.

Másodéves médiás vagyok, én csak azt bánom, hogy rossz egyetemet választottam, mert pl a Corvinuson és hasonlókon nagyon sok gyakorlati dolog van, nekünk meg csak alig-alig.

Figyelj, nekem azok “büfészakoztak” korábban, akiknek még az érettségi sem sikerült... Lehetsz bármi, attól függ, hogy te hogy alakítod a dolgaidat. Osztom az előző válaszát. Ráadásul utána még mehetsz másmilyen Msc-re, ha meggondolnád magad.