Hogyan oldjátok meg az egyetemi levelező képzést állandó főállású munka mellett?
Nyilván az olyan egyetemi szakokat a cégek nagy része támogatja, amik az adott cég szakterületével egybevágnak, hiszen az a cégeknek is jó, ha egy dolgozójuk képzettebb lesz, hiszen nagy eséllyel náluk is marad még jó ideig.
Továbbá köthetnek vele tanulmányi szerződést is.
Viszont, akik teljesen már területen akarnak továbbtanulni, azokkal vajon mi lehet a helyzet?!
Ők hogyan oldják meg, hogy a cég elengedje őket, amikor már elfogyott a szabadságuk?!
Ez érdekelne, hogy mi van akkor, ha az ember teljesen más területen akar továbbtanulni, mint amivel a cégnél foglalkozik, hogy azt hogyan oldja meg, hogy így is járhasson egyetemre.
A levelező hétvégén van, átlagos munkarend hétfő-péntek, így nem kell feltétlen a munkahely orrára kötni.
Én folyamatos munkarendben dolgozom, szimplán megbeszéltem azzal, aki a beosztást írja (kvázi csoportvezető), hogy szombatonként ne osszon be. A munkáltató ugyanúgy nem tud róla, hogy én tanulok.
Még csak 1. félév. Ha nem szabadság, táppénz.
Nem támogatnak fizetés nélküli szabadsággal sem, pedig az lenne a legideálisabb nekem.
Jeleztem a szándékomat, teljesen elzárkózott előle a főnököm.
Abba szerencsére nem szól bele, hogy mikor megyek szabadságra, lényegében 100%-ban én rendelkezem vele, szóval egyelőre nem gond.
Hogy mi lesz, ha majd kell mennem gyakorlatra, na azt nem tudom. Most még csak a "most"-ot akarom megoldani.
Kéthetente péntek - szombat. Az még pont belefér a szabadság keretbe, hiszen ugye vannak piros betűs ünnepek is, amikor nincsen tanítás, meg ugye a Karácsony, Húsvét stb...
Én úgy gondolom, hogy azoknak oldható ez meg, akik vállalkozók, vagy olyan foglalkozásuk van, hogy maguknak osztják be az idejüket.
Táppénz... Többször elmész táppénzre, aztán megunják, és kirúgnak...
Nem értem, miért lettem lepontozva. A kérdés az volt, hogy hogyan oldjuk meg. Én úgy oldottam meg, hogy olyan képzést választottam, ahol csak szombatonként van oktatás, így nem zavar be a munkába.
Ebben mi a nem hasznos? Mert nem a sulit meg a munkáltatót szidom, hanem a lehetőségeimhez igazítottam a helyzetet?
Én csak ezt az okostónit pontoztam le, aki azt írta, hogy: "Most te válaszoltál magadnak?".
Nem válaszoltam magamnak nagyokos, hanem leírtam, hogy én hogyan látom ezt a helyzetet.
Egyébként utolsó: Észrevehetted már, hogy itt a sok troll direkt azokat pontozza fel, akik hülyeségeket írnak, vagy kötekednek...
Nekem tetszett a válaszod! Sajnos, nem mindenki dolgozik olyan munkahelyen, ahol ezt meg lehet oldani a felettesével, hogy aznap ne kelljen dolgozni.
...vagyis utolsó előtti.
Nézegettem egyetemeket, hogy milyen a levelező beosztása. Valahol péntek - szombat. De azt nem írja, hogy minden héten van e.
Van olyan haverom, aki most nyáron diplomázott le, és neki úgy volt, hogy csak vizsgaidőszakban kellett bejárnia minden héten, meg szeptember - októberben.
Utána nem is kellett bemennie több hétig.
Tehát neki nem kellett bejárnia minden héten, hanem jóval ritkábban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!