Ha én érettségizni szeretnék, végig kell járnom mind a 12 évet?
Figyelt kérdés
Mindig is tanulási nehézséggel küzdöttem, matekból meg angolból felmentésem volt. Nincs érettségim, kicsi a szókincsem, vannak szavak amik nem értelmesek abból amit mondok, a helyesírásom is gyatra, nemtudok fogalmazni. Azért jutottam a kérdésben feltett következtetésre, mert pl kémia is általános 5 osztályba kezdődik, vagyis ez iskolától függ hogy mikor, én meg kémiából szinte semmire nem emlékszem amit több mint 10 éve tanultam, ugyanígy nem emlékszem más tárgyakra sem, a tananyag meg egymásra épül mindenből, tehát ahhoz hogy megértsek dolgokat az alapoktól kell kezdeni. Egyszer próbáltam felnőtt esti gimnáziumba, 11 osztályba iratkoztam, és akkor szembesültem ezzel hogy nem értek semmit az egészből amit a tanár felír a táblára, azért nem mert annak a tananyagnak előzménye van, alapja az egésznek. Tehát ahhoz hogy el jussak és sikerüljön az érettségi végig kell menni az 1. Osztálytól mert úgy értem meg, úgy áll össze a kép, nem pedig úgy hogy a közepébe vágok úgy hogy fogalmam sincs miről van szó. Fejleszteném én magam matekból is hogy fejben jobban menjen a számolás, de itt is itt a bökkenő ha matekból jó akarok lenni akkor az elejétől kell kezdeni, ugyanígy magyarból is, angolból is, talán szerintem a földrajz meg töri az nem ilyen, de az összes többi tárgy ilyen. Próbáltam érthetően leírni mi a problémám remélem érthető2019. okt. 24. 18:23
1/10 anonim 



válasza:





Huu, nem kell végig járnod a 12 évet, dehogyis. Viszont, ha nem megy a kémia, földrajz, akkor nem fogsz belőle érettségizni, ennyi. Érettségi tantárgyak: matek, magyar, idegen nyelv, történelem, választott (pl.: informatika/társ. tud.-ezek könnyűek). Ezeket tanuld meg, ha valamit nem értesz, ne 1. osztályba menj vissza, hanem kérdezd meg a tanárt (esetleg magántanár).
2/10 anonim 



válasza:





Így van ahogy írod. De nem muszàj neked érettségizni, az egy dolog hogy mindenki azt hajtsa de az kell, igazàból csak annak kell aki tovàbbtanul. Neked elég egy jó szakma. Tegyük fel, ez most csak egy példa te lerakod a villanyszerelö szakmàt, elmész benne dolgozni, a lôtéri kutyàt nem fogja érdekelni hogy van e érettségid vagy nincs. A lényeg minôségi munkàt végezz. Egy piacképes szakmàval ha alkalmazott akarsz lenni biztos hogy lesz munkàd. Ha viszont eljutsz arra a szintre hogy profi vagy, akàr egyéni vàllalkozàsban is nyomhatod. Jómodú ember lehet belöled. Szóval én a helyedben nem tenném az érettségibe bele az energiàt. Azzal nem kapsz munkàt, szakmàval igen. Itt is csak azért irjàk hogy mindenkinek érettségi kell mert ezeknek csak az van. Szakma meg valódi tudàs az nuku.
3/10 A kérdező kommentje:
De ott van pl kémia fizika az végig kísér 12 osztályig kötelezően ezekben a tárgyakban meg számítások is vannak, a számitások is kezdődnek valahol
2019. okt. 24. 18:40
4/10 anonim 



válasza:





12 osztàlynak meg kell hogy legyen, újra jàrni nem kell. Szakma tanulàshoz viszont 12 osztàly sem kell.
5/10 anonim 



válasza:





Na, egyet nem írtál le: rendben nincs érettségid, hány éves vagy és hány osztályt jártál ki?
6/10 A kérdező kommentje:
Hát legyen igazad kettes
2019. okt. 24. 18:42
7/10 A kérdező kommentje:
29 éves vagyok, és 11 osztályig jutottam faipari szakközép iskolába, én hülye meg otthagytam egy nyamvadt okj képzés miatt amivel kitörölhetem
2019. okt. 24. 18:45
8/10 anonim 



válasza:





Ezzel a 11 osztállyal elmehetsz esti képzésre, ami 2 éves, csak az érettségire készít fel. Lehet nehéz lesz, de ne járd végig azért a nyamvadt érettségiért.
9/10 anonim 



válasza:





Részben egyet értek a 2-el, és teljesen a nyolcassal. Ha már ennyi energiát belefektettél, megér még két évet.( Ha van egy jó szakmád, az jó, de kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy szükséged lehet az érettségire.)
10/10 anonim 



válasza:





Az érettségi letételének egyik fő feltétele a középiskolás bizonyítvány, benne a 4(+) év jegyei. Onnantól lehet menni érettségizni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!