Érvek-ellenérvek gimnázium és szakgimnázium mellett?
Az igaz, hogy ha gimnáziumba megyek, akkor nem dolgozhatok, hanem az egyetlen lehetőség egyetemre menni?
Szeretnék hallani példákat, amik a gimnázium és a szakgimnázium ellen, illetve mellette szólnak. Nem tudom még, hogy mi akarok lenni, csak ötleteim vannak, de egyetemre sem akarnék menni.
Én egy elit gimnáziumba jártam. A kitűnő érettségire készített fel az összes tanár. Emellett 2 emelt érettségit és egy nyelvvizsgàt is szorgalmaztak, szinte mindenkinek sikerült.
Egyértelműen azért, hogy bármelyik egyetemre felvegyenek.
Az a gond, hogy CSAK érettségivel nem lesz normális munkád. Utána mindenképp kell még tanulni. Ha nem akarsz egyetemre, akkor mondjuk okj-n.
Ha nem az egyetem a cél, akkor én olyan suliba mennék a helyedben ami érettségit és szakmát is ad. Van ahol 4 év alatt, van ahol +1,2 év. De lesz mindkettőd.
Az érettségit mindenképp csináld meg, olyan suliba ne menj, ami nem ad. Szakmákhoz is kellhet, nem csak egyetemhez. Nagyon alap.
Na meg honnan tudod, hogy a jövőben nem mész egyetemre? Anyukám sosem járt, aztán 40 évesen kiegett a szakmájában és egyetemre akart menni (és azóta sikerült is).
Nem tudhatod előre mi lesz a jövőben. Szerintem érdemes egy jó érettségit letenni, károd nem lesz belőle.
Egyébként sima érettségivel is lehet munkád, de alap, betanított, rosszul fizető lehetőségeid lesznek sajnos. Tapasztalat.
Szia!
Bocs, hogy ezt mondom, de tök mindegy, hol tanulsz tovább általános után.
A gimnáziumban szokásos tantárgyakat tanulsz 4-5 évig, DE két nyelv ismeretével jutsz el az érettségiig, szerencsés esetben nyelvvizsgákkal.
Szakgimnáziumban nyomják a szakmai anyagot a gimihez képest valamennyivel kevesebb közismereti tantárgy mellett.
VISZONT! Szakgimnázium elvégzésekor sem szerzel rendes szakmát, ahogy gimnáziumban sem. Mindenképpen tovább kell tanulni valamit minimum OKJ-szinten.
Gimiben heti 35 tanóra van kilencedikben is, szakgimnáziumban viszont ennél több, vagyis reggel fél nyolctól délután fél négyig-négyig tuti bent kell lenni.
Azt hittem, a gimi alatt a lányaim is kitalálják, mit szeretnének csinálni, de nem jött be. A nagy elkezdte az egyetemet, aztán inkább elment virágkötőnek tanulni, most meg dekoratőr suliba jár :)
Remélem, segítettem!
Azért az óraszámban erős túlzás az, amit a #4 irt
Biztos van olyan suli, ahol így van, de én pl sima gimibe jártam, max 7 órám volt (14.15-ig tartott), 1-2 embernek jött be 11.-12.-ben olyan fakt, ami délután is volt 8.-9. Órában
De barátom szakgimibe járt és kb ugyanakkor (14.15.) vegeztunk mindig, ő sosem végzett később, mint én
Igazából nem egyértelmű mindig a válasz.
Ezért nem is annyira klasszikus érveket írnék.
Egyik legjobb barátom az Apáczai Csere János Gimibe járt, természettudományos tagozatra. BME Villamosmérnöki szakon viszont évet ismétel. Szintén innen volt aki csak 3. alkalommal jutott be ELTE pszichológia szakra.
A gimi egy további általános műveltséget ad. Jobb esetben. Mindenből ad egy bizonyos alapot, nem biztos, hogy minden tantárgyat minőségin oktatnak. Idegen nyelvek miatt is megérheti egyébként. 11-ben meg 12-ben, ami érdekel azt fakton szakkörön viszed és mindenbizonnyal bekerülsz egyetemre.
Annyi, hogy a legjobb gimikben (mivel mind tagozatosak) van idő a tagozat kulcstárgyait végig venni. Jut idő az összes témakört feldolgozni és jut idő még az ismétlésre is. Ezért tudnak jobb eredményt produkálni mert rámennek arra a 2 max 3 tárgya amiről a tagozat szól.
Szakgimi (vagy már technikum) részben műveltség, részben szakma. Puskás Tivadar Távközlési jó suli elvileg. Egyik BME-s srác odajárt, és BME villanyon van, és első 3 félévben semmi újat nem tanult. De ő középiskolában is jól tanult. Matek, informatika és fizika is ment neki. Meg állásajánlata is volt már.
Nem minden a középiskola.
Igazából a legfontosabb,hogy tanulj és érdeklődj magadtól is, mert így jobban ki tudod ismerni magad tanulás és tudás terén. Ez az egyik legfontosabb.
Legjobb barátom BME-n mérnökinfós, és most harmadéves. Sok elitgimis társa volt, akikből rengetegen kibuktak, mostmár sokkal kevesebben vannak. És ő csak egy sima mezei gimibe járt, annyi, hogy magától is tanul és érdekli amit csinál.
Nem csak a híres meg erős gimivel tudsz egyetemre menni. Az a lényeg, hogy induljon abból felkészítés meg szakkör, ami érdekel.
Egyik haverom is valami kis gyűjtő gimibe járt, mégis bejutott orvosira. Sok techikumból/szakgimiből is mennek jogra, közgázra.
Igazából gimivel (tehát ha jól értem, érettségivel) is tudsz munkát vállalni, ha megtanulsz programozni, ilyesmi. Mert ha nem akarsz egyetemre menni, akkor ma a programozást, tehát az IT világát ajánlom, ha meg akarsz élni és idővel jobb-jobb fizetést akarsz.
Nagyrészt inkább az egyénen múlik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!