Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Ilyen érdeklődéssel milyen...

Ilyen érdeklődéssel milyen szakot lenne érdemes választanom az egyetemen?

Figyelt kérdés

Nagyon szeretem a biológiát, és főleg az ember biológiája érdekel.


Az orvosi a legegyértelműbb, de félek, hogy nehéz lenne, hogy nem érzek hivatást konkrétan a gyógyításhoz, másrészt nagyon szeretnék majd családot alapítani minél hamarabb, és azt mondják, hogy az orvosi nem igazán családbarát.


Eszembe jutott a biológia szak is, de azzal csak kutató lehetnék, nem? És ez eléggé behatárolja a jövőmet, bár el tudom magam képzelni kutatóként.


Szívesen dolgoznék az egészségügyben, de tudom, hogy hamar kiégnék pl ápolóként, és nem biztos, hogy mindig lenne türelmem face-to-face emberekkel foglalkozni.


A gyógyszerészeti viszont kb színtiszta kémia, nem?


Nézegettem még a biomérnökit, bionikát, de ezekről is azt mondják, hogy kevés a biosz, inkább mérnöki szakok (ami nem feltétlenül baj, szeretm a matekot, fizikát is, bár ezekből csak négyes vagyok).


Bárki járt hasonló cipőben? Tudna valamelyik szakról mesélni? Vagy bármi tipp, jótanács?


Köszönöm!

18L



2019. aug. 2. 16:22
1 2 3
 1/25 Fizikakedvelő ***** válasza:
18%
Abszolút ajánlom az orvosit,úgy látom az lenne számodra a legmegfelelőbb. Én is valószínűleg orvos leszek,s tervezek családot alapítani. Nem félni kell,hanem nekivágni!
2019. aug. 2. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

Csak én attól is tartok, hogy esetleg az utolsó években jönne már a baba, és látom, máshol (nagynéni) mennyit szenvedtek ezzel. Szerintem a gyereknek sem jó, ha a vizsgaidőszakban nem tud vele foglalkozni az anyja.

Szóval az, hogy nő vagyok, kicsit nehezíti a helyzetet.


Meg azt is mondják, hogy maga a szakma sem igazán családbarát a folytonos ügyeletekkel.


De köszönöm a tippet:)

2019. aug. 2. 16:57
 3/25 anonim ***** válasza:
84%

Én ismerek 4 gyerekes szülés-nőgyógyász doktornőt :) Lehet, hogy érdemes lenne beszélgetned vele egyet :)


Az orvosi az, amivel akármit csinálhatsz utána, nyitott számodra a kutatás, az utazás, különböző irányok, oktatás is, akármi. 6 évig még csak nem akarsz szülni, nem? Utána pedig eldöntheted merre tovább. 24 évesen még minden leszel, csak öreg nem.

2019. aug. 2. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
89%
Aki akarja, megoldja a családot is. Egy orvosnak is lehet gyereke, lehet családbarát szakirányt választani.
2019. aug. 2. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%
Hasonlóképp voltam annak idején, végül más szakot választottam. Életemben semmit nem bántam meg úgy, mint ezt a lépést. Jó munkám van most is és két gyerekem, akiket szeretek. De ha újrakezdhetném, orvosira mennék. Minden megvár, nem kell aggódni és azt teheted, amit szeretnél. Nem kell lemondani róla csak a család miatt. A családnak egyenértékű tagja vagy, és neked is jár nem csak az anyaszerep megélése, de a szakmai sikerek megélése is.
2019. aug. 2. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 Fizikakedvelő ***** válasza:
74%
Nagyon sok orvos megoldja. Semmi feldolgozhatatlan és megoldhatatlan hátrány nem származik a pályából. Ne hagyd,hogy ez tartson vissza.
2019. aug. 2. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm a biztatást, így megint fontolóra kell vennem, pedig már lemondtam róla:))


Más szakot akkor nem is ajánlanátok?

2019. aug. 2. 18:47
 8/25 anonim ***** válasza:
33%

Ha a gyógyítás nem érdekel, akkor ne menj orvosnak, légyszi. Egyébként orvosin rengeteg más dolgot is kell tanulni, mint az ember biológiája, töménytelen magolás az egész rengeteg olyan dologgal is, ami biztosan nem fog érdekelni, főleg nem olyan részletesen, mint amit ott tudni kell.

Az elméleti tudományokkal (kémia, biológia szakok) valóban csak kutató lehetsz kb, aki tanít az egyetemen is mellette. A gyakorlati tudományok szakjaival (mérnöki szakok) egész jól lehet már keresni és szélesebb az elhelyezkedési kör. Viszont a biomérnöki sokkal de sokkal közelebb van a kémiához, mint a biológiához. Vegyészmérnöki vagyok és majdnem mindent együtt tanulunk a biomérnökökkel, nekik még van pár bioszos tárgyuk meg genetika, de döntő többsége mérnöki és kémia tárgyak, itt is csalódnál sokat.

Nem akarsz esetleg biológia tanár lenni?

Vagy van az OLKDA szak, ami után dolgozhatsz orvosi laborokban is pl, itt is van emberi biológia, nem gyógyítás, de mégis érdekes. Msc után meg már komolyan is fognak venni.

2019. aug. 2. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 Fizikakedvelő ***** válasza:
20%
#8:Szerintem nem ott van a probléma gyökere,hogy nem lenne kedve a gyógyításhoz.Inkább arról van szó,hogy a családalapítás ingoványosságától fél a kérdező. Erre pedig hoztak példákat,nem megoldhatatlan a család fenntartása.
2019. aug. 2. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 Fizikakedvelő ***** válasza:
65%

#8:Mi a fenéért tartasz mindenkit távol az orvosi pályáktól?


https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanul..


Múltkor is eléggé furcsának tartottam azt a kijelentésed,hogy a mérnöki szak természettudományosabb. S abban is tévedsz,hogy az ember biológiáján kívül nagyon sok mást kell tanulni. A orvosi kémiát és biokémiát plusz egy kis biofizikát kell tanulni,de ennyi. Azt ne mond nekem,hogy az anatómia,a patológia,a szemészet,a sebészet stb. nem az ember biológiájához tartozik.Honnan a fenéből gondolod,hogy meg fogja unni a tanulmányait,a kérdező?

Nem fogom hagyni,hogy mindenkit eltántoríts ezektől a pályáktól!

2019. aug. 2. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!