Első félév után van lehetőség átjelentkezni egy másik szakra?
Figyelt kérdés
Most van felvételi az egyetemekre, ma hirdetik ki a ponthatárokat és hogy kit hová vettek fel. Nekem elég zűrös volt ez az időszak, mivel volt két szak ami között döntenem kellett(ugyan az az egyetem). Először elhasználtam a sorrendmódosítás-t, aztán viszont megint elkezdtek bennem kételyek lenni, hogy sikerülne-e elvégezni azt a szakot amit elsőnek jelöltem és emiatt -mivel már sorrendet nem tudtam módosítani- töröltem az első két helyet, hogy a másik szak feljebb kerüljön. Egy ideig biztos voltam benne, hogy jó döntést hoztam viszont most megint azzal idegesítem magam, hogy mégse.. :( Lehetséges a szakváltás ezután? Vagy inkább be se iratkozzak és jövőre jelentkezem szeptemberben, addig elmegyek dolgozni, nyelvvizsgát letenni?#szak-egyetem-szakváltás-sorrendmódosítás-törlés-hezitálás-felvételi-jelentkezés
2019. júl. 24. 11:11
1/3 anonim válasza:
Ha biztos, hogy nem szeretnél majd odamenni, ahová felvettek, akkor felesleges elkezdeni, mert csak az állami félévek fogynak. Átjelentkezni általában 2 lezárt félév után lehet, plusz el kell érni a meghatározott átlagot és kreditet. Átjelentkezni csak hasonló képzési területre lehet.
2/3 A kérdező kommentje:
Mérnöki képzésekről van szó, csak más karon. Most elgondolkoztam azon, hogy kihagyok egy évet, dolgozok addig. Nyelvvizsgát megcsinálom es februárban újrajelentkezem.
2019. júl. 24. 12:01
3/3 anonim válasza:
Szia Én ugyan ezzel a problémával kerültem most szembe. Érdekelne, hogy végül, hogy döntöttél illetve sikerült e átjelentkezni vagy újrafelvételizni? A szüleim nem akarják engedni hogy kihagyjak egy évet mivel én is rögtön erre gondoltam mert szerintük utána nem nem akarnék már tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!