Hogyan döntsek orvosi, és közgáz között?
Az a helyzet, hogy most leszek szeptembertől végzős. Kitűnő tanuló vagyok kb. 9. osztály félévétől. Nagyon szeretem a biológiát, és a kémiával is meg vagyok. 11. osztályban fakultációnak is ezeket választottam, és bioszból csoport első, kémiából csoport második lettem.
Azonban nagyon szeretem az élet üzleti részét is. Matekkal nagyon el tudok szórakozni, és a történelmet is érdekesnek találom.
Szüleim régóta mondogatják, hogy mehetnék orvosnak, tetszik is az ötlet, mert jó érzéssel tölt el, ha tudok segíteni valakin. Feltehetőleg anyagi hátteret is tud adni. Hátrány csak az, hogy 6+x év.
Viszont, közgázra tudnék jelentkezni Svédországba, egy kicsit távolabbi rokoni szál miatt. Az 3 év (+ szükség esetén mesterképzés). Az illető rokon is 3 év gazdálkodás+ menedzsmentet végzett el a nagy cégek pedig a mai napig onnan viszik el a végzős hallgatókat.
Itt az előnyöm az, hogy van felsőfokú nyelvvizsgám már angolból, szerbből, és középszintűt tervezek még németből. (Ösztöndíjat kaphatnék ott, és van kollégium.)
Hogyan tudnék dönteni a kettő között?
Köszi a gyors választ! :)
Igazából Svédországban is teljesen jó a fizetés, pályakezdőknek ebben a szakmában is kb. 2000-3000 euró között mozog, sőt az angol nyelvhasználat is jobban kell. Bár, hogy svéd egyetemre jelentkezzek, oda az kellene, hogy üzleti nyelvvizsgám legyen (Ha jól tudom, Oxford nyelvvizsga, ami kb. 60.000 Ft, és csak 2 évig érvényes.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!