Mikor lenne érdemes részt venni egy cserediákprogramban? Lentebb van még pár kérdésem.
Jelenleg hetedikes vagyok, és a jövő tanévre gondoltam, egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy a nyolcadik évfolyam leginkább a középiskolákról és a felvételire való felkészülésről fog szólni (szerintem), az pedig nem lenne túl alkalmas. Esetleg majd csak gimnáziumban kerülhetne sor erre? (Ez esetben több lehetőségeim is lehetnének, ugyanis a legtöbb cserediák program csak középiskolások jelentkezését fogadja el)
Másrészt viszont nyelvi "táborokat", több hetes tanfolyamokat is találtam az oldalon. Ezekre nyáron ajánlatos elmenni, vagy év közben? (mintha láttam volna, de lehet, hogy valamit félrenéztem, és nincs is tanév közben ilyen tanfolyam)
Esetleg plusz pont-e, hogy amerikai állampolgár vagyok? Középszinten beszélem az angolt, és már jártam is az államokban, bár, most nem feltétlenül az a cél. Viszont ha mégis odakerülök, figyelembe fogják venni?
Végül azt szeretném megkérdezni, hogy az EF cserediákprogram mennyibe kerül? ( [link]
Írország, esetleg Skócia, Finnország, illetve Svédország és ugye az USA (talán Norvégia is) a hely, ahová szívesen ellátogatnék, de bármire nyított vagyok.
Előre megkérnélek, hogyha annyi infóval tudsz szolgálni, miszerint "ez marad egy álom" vagy "akkor mész te oda, ha én a Marsra", akkor inkább ne is fáradj a válaszoddal.
Hamarosan 13/L.
Elírtam, rögtön az első adandó alkalommal...
az EF program árajánlatait megtaláltam, a YFU-ra lennék kíváncsi ( [link]
Szia!
Mindenképpen középiskola alatt vágj bele egy ilyen programba, mert 13-14 évesen még kicsi vagy hozzá. (teljes tanévre gondolok) Mivel általában ezek a szervezetek szolgáltatást nyújtanak, ezért nem kell pluszpontokat szerezni, egyszerűen fizetsz, és mehetsz, ráadásul, mivel ezek nemzetközi szervezetek, ezért nem jár külföldi állampolgárságért pluszpont. A középszintű angol nyelvtudás, ha Amerikába mész, akkor nem előny, hanem elvárás(legtöbb helyen).
Az into-t is nézd meg szerintem, az általad felsorolt országok bármelyikébe ki tudsz menni velük :)
És nem, nem mondom, hogy álom, sem azt, hogy akkor mész oda, amikor én a Marsra, mert éppen Franciaországból írok ahol töltöm az egyik középiskolai évemet. Úgyhogy nagyon is lehetséges! :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!